A Rendezők Kéthetét Francois Truffaut és Jean-Luc Godard kezdeményezésére a Francia Filmrendezők Szövetsége 1969 óta rendezi meg.

Till Attila első rövidfilmjét mintegy ezer filmből választotta ki a válogatóbizottság a többi 13 alkotás mellé, egyetlen kelet-európai műként. A bemutatón a rendezők jelenlétében egymás után vetítették le a zömében fiatalokból álló közönség előtt a nagyon különböző műfajú alkotásokat. A nézők mindegyik filmet nagy tapssal fogadták.

A Csicska az alföldi tanyavilágban játszódik, és a modern rabszolgatartás, a "csicskatartás" témakörét járja körül. A filmet most először vetítették külföldi közönség előtt. "Jó volt érezni, hogy elég nagy feszültség volt a moziteremben" - mondta Till Attila a vetítés után az MTI-nek. Véleménye szerint azért volt egy kicsit más a cannes-i vetítés a hazai "otthonosabb" bemutatótól, mert "itt teljesen idegennek" számítanak a film alkotói és szereplői.



Nézd meg a kisfilm előzetesét!


A Csicska hazai forgalmazásáról jelenleg tárgyalások folynak, és már az egyik legnagyobb ázsiai filmfesztivál képviselői is jelezték, hogy szeretnék meghívni a filmet - mondta el a rendező.

Till Attila rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be 2008-ban, amellyel elnyerte a Magyar Filmszemle közönségdíját. A Csicskát azért tartja "fontos lépésnek" a rendezői karrierjében, mert egy "új, amatőr irányt nyitott meg" számára. Megtanulta, hogyan lehet kevés pénzből is filmet csinálni. A Pánik sikere után ugyanis "professzionális utat" szeretett volna követni, de a magyar filmfinanszírozási helyzetben ez egyelőre lehetetlenné vált.

"Ezzel az amatőr módszerrel megerősödtem, és megértettem, hogy nagyjátékfilmet is le lehet forgatni (kevés pénzből), neki kell állni, nem rokkan bele az ember. Ez fontos tanulság" - hangsúlyozta a rendező.

tilla_500


Till Attila elárulta, hogy következő terve egy a Taxisofőr stílusához hasonló sajátos gengszterfilm, amelyben kerekesszékeseket lehet emberölésre felbérelni. "Látványos lesz. Igaz, már a felvetés is elég felkavaró" - tette hozzá.

A Csicska című film az M&M Film és Laokoon Film közös produkciója a TV2 közreműködésével. A főbb szerepekben Thuróczy Szabolcs, Szitás Balázs és Balsai Móni látható. A film operatőre Juhász Imre, producere Mécs Mónika, Rajna Gábor és Sipos Gábor, koproducere Stalter Judit, Tóth Csaba és Poós András.