Nyolc éve léptetek a hazai piacra a Vertigo Médiával. Mivel foglalkoztatok korábban és milyen célokkal vágtatok bele a filmforgalmazásba?
A Budapest Filmnél dolgoztam négy évig, alapítótársam pedig a Mozinet egyik létrehozója volt. 2010-ben úgy láttuk, hogy támadt egy rés a magyarországi filmes piacon. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az akkoriban már német kézben lévő Budapest Film, illetve a belőle alakult A Company sokkal kommerszebb irányba indult el. Azok a filmek, amik néhány évvel ezelőtt szinte automatikuson náluk landoltak volna, most nem kerültek hozzájuk, mert a külföldi tulajdonos teljesen más vonalban gondolkodott. A Vertigoval kezdetben art filmes forgalmazóként határoztuk meg magunkat, aztán kommerszebb, de szintén értéket közvetítő filmek is megjelentek a kínálatunkban, elsősorban európai és magyar bemutatók.
Milyen főbb szempontok alapján választjátok ki a filmjeiteket?
Igyekszünk az érteket szem előtt tartani, de a piaci szempontokat is figyelembe kell vennünk. Egyrészt van egy kommersz, de artba hajló európai arcunk, másrészt nagyon erős magyar vonalat is viszünk, néhány független amerikai produkcióval kiegészítve.
Milyen szerepet töltötök most be a hazai filmforgalmazók között?
Az egyik vezető piaci résztvevő vagyunk art vonalon. Jó pár éve elsősorban a kifejezetten nagy európai szerzőkre koncentrálunk, az olyan nagy, művészfilmes rendezők munkáira, mint Ken Loach, Lars Von Trier, vagy Francois Ozon, de közönségfilmeket is forgalmazunk, francia romantikus komédiákat, skandináv thrillereket, valamint több amerikai thriller, sőt horror is bekerül a kínálatba. Fontos szempont számunkra a felhajtóerővel bíró díjak, vagy azok lehetősége egy film esetében. Több Arany Pálma-díjas, Arany Medve-díjazott került a bemutatóink közé, de mi hoztuk a legjobb film Oscar-díjat is megnyerő Holdfényt, a korábban Oscart kapó A szobát, vagy az idén Oscart nyert Én, Tonyát. Az Oscar-filmeknél sem mindig egyértelműen lehet szétválasztani a kereskedelmi, esztétikai szempontokat, nem is igazán szeretem a művész-kommersz megkülönböztetést. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy olyan filmeket szeretnénk bemutatni, amelyek nekünk tetszenek, és úgy gondoljuk, hogy piaci kereslet is van rájuk.
Craig Gillespie: Én, Tonya (fotó: Vertigo Média)
Mit gondolsz ma a hazai filmes piacról? Ha most kellene indulni, belevágnál?
A mai helyzetben biztos, hogy nem alapítanánk forgalmazó céget. Nagyon telített a magyar piac, forgalmazói és termék szinten is túlkínálat van, miközben véges a mozivásznak száma. Egészen félelmetes, hogy milyen küzdelem zajlik egy-egy nagyobb projektért. Amikor elindultunk, még úgy nézett ki a dolog a gyakorlatban, hogy a Berlinale, vagy Cannes után bekopogtattunk egy nagyobb nemzetközi sales-hez, ahol elérhetők volt a fesztiválon frissen győztes filmek egy része. Vásárlás előtt megnézhettük őket, kritikákat is olvashattunk róluk, és ez alapján próbálhattuk meg kiszámítani, hogy mekkora érdeklődés lenne rájuk Magyarországon. Most eléd raknak egy nevet, jó esetben egy moodboard-ot, néha még forgatókönyv sincs. Akár évekkel a bemutató előtt, egy olyan stádiumban vagy kénytelen megvenni a filmet, gyakran licitálni érte – amikor még semmi garancia nincsen arra, hogy majd a kész film tényleg olyan lesz, ahogy e kevés információból próbálod kitalálni. Például Lars von Trier A ház, amit Jack épített című új filmjét 2016-ban úgy vettük meg, hogy a forgatókönyv alapján csak sejtéseink voltak, mennyire lesz kegyetlen a film, és hogy a korábbi Trier-mozik fényében miképp illeszkedik a rendező univerzumába.
Hogy zajlik egy ilyen csata egy adott filmért?
Bid war-nak nevezik őket, ahol mindig van egy megadott asking price (elméletilegez az ár, amiért megveheted), de az utóbbi időkben gyakran odáig fajul, hogy a forgalmazók kénytelenek e fölé is licitálni. Amikor például Cannes-ban megjelenik két-három ilyen nagy projekt, legyen az akár egy francia kommersz film, itthonról hatan-heten rögtön rástartolnak. A piac méreteihez képest iszonyatos árakat kérnek el filmekért, amit kénytelenek vagyunk megadni, ha azt szeretnénk, hogy hozzánk kerüljön az adott alkotás. Az sem nagy vigasz, hogy külföldi partnerek szerint a cseh és lengyel piac még a magyarnál is jóval túltelítettebb, túlterheltebb.
Csak a mozivetítéshez szükséges jogokat veszitek meg, vagy az otthoni felhasználásra is gondoltok?
Az elsődleges platformunk a mozi, de általában all rights-ot szoktunk vásárolni, ebben benne van minden, a mozis, a DVD/BLU-RAY/VOD és a tévé jogok, ezen felül a járulékos dolgok, mint például a PAY PER VIEW jogok a hotelekben. Az elsődleges viszont mindenképpen a mozi, elsősorban az ott elért siker határozza meg egy film további életét. A DVD piac egy még mindig létező, de sajnos már régóta haldokló terület, ennek ellenére fontosnak tartjuk, hogy a jelentősebb filmjeinket így is elérhetővé tegyük. A VOD nagyon erősödő platform, egyre jobb piaci lehetőségekkel. A televíziós piac nagyon hektikus, nincs olyan film, amiben biztos lehetsz, hogy megveszik. Egy art film esetében pedig majdnem kizárt, illetve az esetleges bevétel igen csekély.
Lars Von Trier: A ház, amit Jack épített (fotó: Vertigo Média)
A filmforgalmazás mellett néhány éve már saját művész mozit is visztek, az Art+ Cinemát. Milyen tapasztalatokra tettetek vele szert, milyen most a helyzet a művész mozik frontján?
Az, hogy manapság hálás dolog art mozit üzemeltetni! Hatalmas az érdeklődés a nézők részéről, ilyen hosszú évek óta nem volt. Egy csomó mozis azon vakarja most a fejét, hogy hol lehetne még art mozit indítani, vagy még teremmel bővülni. Bár még mindig létezik uborkaszezon, de hosszú hónapok vannak, amikor kevés mondjuk a vezető Művész mozinak az öt terme, hétvégenként szinte folyamatosan teltházakkal dübörög. Úgy látom, jelenleg további két art mozi még simán elférne Budapesten, ha lenne rá épület és platform. Az Art+ esetében mi is örülnék, ha lenne hely még egy teremnek. A következő hetekben a nagyteremben fogunk teljes székcserét és apróbb szépészeti beavatkozásokat végezni, szeretnénk még kényelmesebbé tenni a több mint százéves mozit. Ez egy első pillanattól tartó folyamat, sok milliós befektetést végeztünk már el, hogy a mozi minél jobban megfeleljen a mai nézői elvárásoknak.
Számítottatok rá, hogy ekkora lesz az érdeklődés?
Az elején azért mi is szkeptikusak voltunk. Az Art+ elődjében, az Örökmozgóban egy nagyon specifikus törzsközönség alakult ki, elsősorban az idősek, akik eljöttek az értékes filmekre, megnézték őket, de nem voltak elegen, hogy rentábilisan üzemeltethető legyen a mozi. Gazdasági szemmel nézve nem lehet normálisan üzemeltetni egy olyan mozit, ahol azzal számolsz, hogy vannak öten egy előadáson. Újra tudatosítani kellett a mozit az emberek fejében, ami lassú folyamat, mégis gyorsabban ment végbe, mint gondoltuk volna. Megváltozott a közönség és szélesedett is. A mozi látogatottsága persze nem vetekszik a főváros vezető mozijaival, a Művésszel, vagy Puskinnal, de kicsiben hatékonynak bizonyul a modellünk. És az ott végzett szakmai munka elismerése, hogy az Art+ Cinemát két éve felvették az Europa Cinemas mozihálózatba, illetve mozisai nemzetközi mozis zsűrikbe is meghívást kaptak. A sikerben valószínüleg nagy szerepe van annak is, hogy egy városszerte keresett kávézó, a Warm Cup üzemel nálunk.
(fotó: Chripko Lili )
Magyar filmre milyen stádiumban szoktatok lecsapni?
Filmje válogatja. Van olyan produceri iroda, amellyel már kialakult, harmonikus munkakapcsolatunk van, és többen évekre előre tudják, hogy velünk fognak dolgozni. Most is van olyan film, ami 2020-ra van előjegyezve a naptárunkban. Előfordul olyan is, hogy már készen van a film, és akkor állapodunk meg a gyártóval. Ezt a verziót is nagyon szeretjük, mert ilyenkor több információ áll rendelkezésünkre a döntéshez, s a vállalásunkat pontosabban meg tudjuk határozni. De az elejétől sokkal könnyebb építeni egy filmet, akkor már a forgatás alatt is tudatosan kommunikálhatod a híreket, két évvel megelőzve a forgalmazási időszakot. Jobban tudod irányítani, hogy milyen információkat ültess el az emberek fejében. Egy kész filmet, amiről már olvastak valahol, esetleg láttak részleteket, nagyon nehéz újragombolni, ha forgalmazói okok miatt át szeretnéd pozícionálni az addigiakhoz képest.
Az idei év eddigi legnézettebb magyar filmjét, a Valami Amerika 3-at, és a Lajkó – Cigány az űrben-t is ti vittétek a mozikba. Elégedettek vagyok a többi közelmúltbeli magyar bemutatótokkal is?
Sok magyar alkotást forgalmaztunk az elmúlt másfél évben, és örömmel tölt el, hogy alapvetően a vállalásainkat tartani tudtuk, s mind a Filmalap, mind a gyártói oldal elégedett volt az elvégzett munkánkkal. Nagyon örülök, hogy most ennyien nézik a hazai filmeket. Az Aurora Borealis - Északi fény hamarosan eléri a 70 ezer nézőt, ami felülmúlja a legmerészebb elvárásainkat is, pedig eleve bizakodóan álltunk hozzá, a Valami Amerika 3-ról nem is beszélve, amit több mint 370 ezer nézőt ért el. A Lajkónak is nagyon sokat számított, hogy újra néznek magyar közönségfilmeket. A magyar filmek igazából egymást is építik, nem biztos, hogy a Valami Amerika 3 így teljesített volna, ha a Viszkis előtte nem megy olyan jól, aminek a sikeréhez meg kellett a Kincsem sikere is. Ebben elismerés illeti a Filmalapot is, a filmterjesztésre kidolgozott pályázati rendszerük jól működik, egyrészt könnyen átlátható, másrészt ötletek szintjén is könnyű velük együtt dolgozni.
Herendi Gábor: Valami Amerika 3 (fotó: Vertigo Média)
Annak, aki tavasszal a Deák téren járt, azonnal feltűnhetett egy kiállított szkafander és a metró kijárat oldalában a furcsa budi. Mennyire igényelt másfajta megközelítést a Lajkó marketingje, mint egy Valami Amerika 3 szintű blockbusteré?
Minden film másféle kommunikációt igényel. A VA3 esetében klasszikus stúdió-kommunikációt lehetett folytatni, nagyon sok tartalommal, videoklipek és teaserek csepegtetésével. Itt a brandre kellett építeni. A Lajkónál viszont nem volt bejáratott cím, ki kellett találnunk, hogy melyek azok az elemek, amelyeket izgalmasan lehet kommunikálni: a Deák teres és a Westendes kitelepülésen az űrruha és a high-tech budi, az előzetesben a pozitív értelemben vett roma életérzés jelenik meg, a poszter pedig a korabeli propaganda plakátokat figurázza ki.
Manapság annyira telítve vannak a hagyományos kommunikációs csatornák, hogy egy újabb sablon nem fog kihallatszani a médiazajból. Az is látványos tud lenni, ha eventekre építesz egy filmet. Az Aurora Borealis esetében már a premier előtt egy hónappal volt könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó Mészáros Márta részvételével, a közönség pedig egyszerűen imádta. A legerősebb dolog még mindig az, ha az emberek beszélnek a filmedről, a pozitív szájhagyomány. A Filmalap, ahogy minden magyar filmnél, a Lajkó indulásánál is végzett felmérést a közönség körében, amiből kiderül, hogy miért ezt választotta a néző. Ebben az esetben az ismerősök ajánlása volt a második helyen.
Lengyel Balázs: Lajkó - Cigány az űrben (fotó: Vertigo Média)
Milyen magyar filmekre számíthatunk még tőletek idén?
Szeptemberben érkezik Schwechtje Misi filmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:), jön még majd Pálfi Gyuritól Az Úr hangja, aztán lesz egy nagyon érdekes dokumentumfilmünk az egykori Corvin-tékáról, és a videokorszakról, ráadásul a Volt egyszer egy tékában gyártóként is közreműködünk. Emellett november 8-án a Cannes-ban frissen díjazott Egy napot is bemutatjuk.
Milyen további terveitek vannak a Vertigo-val?
Elkezdtünk gyártóként is közreműködni magyar filmekben. Nagy Zoltán rendezése, az Impromptu most nyáron forog, a másik pedig a Hartung Attila filmje, a Senki nem megy sehova lesz – mindkét filmben co-producerként veszünk részt. Illetve az említett videotékás dokumentumfilmet (Volt egyszer egy téka) producerként is jegyezzük. Emellett erősen formálódik a következő két év bemutatólistája is, mások mellett mi fogjuk majd itthon forgalmazni a készülő új Ken Loach és Dardenne-filmet, valamint Brian De Palma Domino című thrillerét is.
