Variációk tündérmesére 1. - Príma primavera

Pedig előzetesen nem tűnt rossznak az időzítés: adva volt még az utolsó Clint Eastwood-opusz, illetve az Álom.net, mindhárom film mást célzott meg, más jellegű. És még azt sem lehet mondani, hogy oly hatalmas visszaesés lett volna az előző héthez képest: több film is növelni tudta a nézettségét, mint a Marley meg én (3%), az Elrabolva (1%), a Gettó milliomos (16%) (!), a Nem kellesz eléggé (8%), a Berlin Calling (11%) vagy a Szafari 3D (664%). Az indiai legyenönis milliomos musical-gyermekek eredménye a heti példa a "jó film - sokáig fent van" elvre, és egyben azt is előrevetíti, hogy a jövő héten pezsgőt bontanak a riksások, mert minden bizonnyal meglesz a budapesti százezer néző (az össz most 99 652).

A visszaesések is tanulságosak: a Papírrepülők visszaesett a 18. helyre, 56%-ot zuhanva, 509 nézővel, összességében 4489-nél jár. 48%-ot esett vissza a Dragonball: Evolúció is, 55-öt a Halálos iram - vagyis kis túlzással a penge rétegfilmek miután megtalálták a nézőiket, már csak az unatkozó nyugdíjas nénikben bízhatnak.  

Ötödik lett N. Forgács Gábor Álom.nete, a főleg főszereplője, Labanc Lilla miatt nagy visszhangot kiváltott film, a Próteusz arcú Steiner Kristóffal a forgatókönyvírói székben, méghozzá 5389 (országosan 9273) nézővel. Úgy tűnik, a tinik kisebb hányadát (incl. Győzike Show kárörvendésre kondicionált nézői) sikerült elcsábítani ezzel a műfaji kentaurral, amely persze a nagy testvér High School Musical 3. egykori, öt hét alatt elért 100 ezres nézőszámáról csak álmodozik, mindazonáltal emo-busongásra semmi ok, ez egy korrekt nyitás.

Variációk tündérmesére 2. - Álom.net

Öreg ember nem kivénhedt spagettiwesternhős, mondhatnánk szépreményű zongoristajelöltünkről, akinek neve garancia a minőségre, s ezt a nézők is így gondolták - Amerikában a Gran Torino már a 2009 januári nyitóhétvégén behozta nagyságrendileg a belefektetett pénzt (29 millió jött be a 33 milliós kiadásra), mára pedig már 146 milliónál jár (a külhoni eredményekkel pedig 236,7 millónál), ami nagyon szép eredmény, Eastwood sokadszor bizonyítja, hogy képes úgy univerzálisan elmesélni egy történetet, hogy megmarad annak érzelmi finomsága, lélektani szerkezete, érzelmi töltete. Idehaza a 3. helyre volt jó 6434 nézővel.

S mivel sem autós, sem akciós, sem sztárokkal teletűzelt romantikus, sem népszerű slágereket feldolgozó, sem pixaros-animációs film nem jelentkezett be a múlt héten, az elős két helyen a Halálos iram (8758) és a Szörnyek az űrlények ellen (8900) osztozott. Tízezren felül senki nem teljesített. Az utolsó néző, legyen szíves, kapcsolja majd fel a villanyt. 

(forrás: odeon.hu, box office mojo, imdb)