Enyedi Ildikó rendezése, a Testről és lélekről, amely Magyarország jelöltje az Oscar-díjra, számos nemzetközi elismeréssel, többek között az idei Berlinale fődíjával büszkélkedhet, melyek közül a legfrissebb Herbai Máté operatőr munkájának köszönhető. November 18-án a 2017-es Camerimage filmfesztivál fődíját, az Arany Békát ítélte oda a brit filmrendező, Michael Apted által elnökölt zsűri. A fesztiválnak idén több magyar versenyzője és meghívottja volt, a Herbai Máté által fényképezett Testről és lélekről mellett versenyben volt Máthé Tibor operatőri munkája, Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című új rendezése is.

Herbai Máté és Máthé Tibor a jelöltek között / Fotó: Nagy Elisabeth

A diákfilmek versenyében részt vett Gyuricza Mátyás operatőr a Földiek (r.: Freund Ádám) és Kollányi Péter a Sade című kisfilmekben való munkájával. A Diákfilm Panorámában a Koródi Dániel fényképezte Légmell (r.: Fatér Ambrus), míg az Európai Panoráma programjában a Mundruczó Kornél rendezte Jupiter Holdja, Rév Marcell operatőri munkája képviselte hazánkat. A Camerimage Filmfesztivált, a világ egyetlen nemzetközi operatőri filmszemléjét 1993-óta rendezik meg Lengyelországban. Az idei esemény november 11. és 18. között, Bydgoszcz-ban zajlott, az elsőfilmes zsűriben pedig Mészáros Márta filmrendező is részt vett. A fesztivál második legnagyobb elismerését, az Ezüst Béka-díjat Mikhail Krichman operatőri munkája, a Szeretet nélkül (r.: Andrej Zvjagincev) című orosz film, míg a harmadik helyezést, a Bronz Békát az Anthony Dod Mantle fényképezte First they killed my father (r.: Angelina Jolie) vihette haza.

Borítókép forrása: Filmalap