Idén online rendezték meg Cleveland nagyszabású nemzetközi filmfesztiválját, mely két hét alatt 116 mozifilmet és 182 rövidfilmet mutatott be az amerikai közönségnek, a díjazottokat a hétvégén hirdették ki. Az amerikai filmes szakemberekből álló zsűri Horvát Lilinek ítélte a Legjobb kelet-közép-európai filmért járó rangos díjat a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus drámáért.

Üdítő keveréke Italo Calvino és Kieslowski szellemiségének, a vágy kuszaságainak nagyratörő útmutatója és egy okos, bájos, a szerelem első pillantásra logikátlan keverékének szép talánya.” – áll a zsűri indoklásában.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás kiemelkedő sikert aratott itthon és külföldön egyaránt, Varsótól Chicagóig díjazták a filmfesztiválok és január végén az amerikai bemutató alkalmával nagy lelkesedéssel fogadták az Egyesült Államok filmkritikusai. Legutóbb Dublinban nyerte el a főváros rangos nemzetközi filmfesztiválján a legjobb rendezésért járó elismerést. Európa szerte, Kanadában, Latin-Amerikában és Ausztráliában is látható lesz a közeljövőben Horvát Lili filmje, hiszen a Nemzeti Filmintézet már 20 forgalmazási területre értékesítette a kiemelkedő magyar mozifilmet. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilm továbbra is versenyben van a „függetlenek Oscar-díjaként” számon tartott Independent Spirit Award-ért, melynek nyertesét április végén jelentik be.

 

A Felkészülés…-ben Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival (Bodó Viktor). Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a film operatőre Maly Róbert volt.

Forrás: NFI