Kapcsolódó anyagok

A kiállítás kiemelten foglalkozik a Lúdas Matyi, a Vuk, a Szaffi és Az erdő kapitánya című mesefilmekkel, de más mesék, reklámfilmek is megjelennek, mint például a Hajrá mozdony, Papucs és sárkány, A három nyúl, a Gusztáv és Dargay Attila meg nem valósult filmtervei is. A kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, mert azon kívül, hogy jeleneteket láthatnak az egyes mesefilmekből, belenézhetnek az animációs film készítésének kulisszatitkaiba a tervtől a képes forgatókönyvön keresztül egészen a megvalósult alkotásokig.

Dargay Attila (fotó: CineFest)

A kiállítás anyagát Dargay Attila özvegyétől kölcsönözte az intézmény, a tablókat a múzeum készítette. A kiállítás időtartama alatt múzeumpedagógiai foglalkozásokra várják a csoportokat az óvodástól a középiskolás korosztályig. A kisebb gyerekek interaktív mesejátékos foglalkozáson vehetnek részt, a nagyobbak pedig a Vuk képes forgatókönyvének tanulmányozása után elkészíthetik saját animációs filmtervüket.

Dargay Attila 1927-ben született Mezőnyéken, 2009-ben, 83 évesen Budapesten halt meg. A Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész, a magyar rajzfilm meghatározó alakja négy egész estés filmet készített (Lúdas Matyi, Vuk, Szaffi, Az erdő kapitánya). Dargay Attila rajzfilmsorozatai 1960-61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek. Ő volt a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-ho-horgász rendezője.  Az emlékkiállítást pénteken Henrik Irén, Dargay Attila özvegye nyitja meg, aki a Pannónia Filmstúdió operatőreként állandó munkatársa is volt. 

Forrás: MTI