A pályázatot a Nisi Masa hálózatán belül 23 európai országban hirdették meg. A döntőbe végül 25 szerzőt választott ki a nemzetközi zsűri, akik részt vehetnek a European Short Pitch fórumon.

Az esemény két részből áll. Elsőként az írók a januárban a franciaországi írórezidencián, Moulin d'Andé-ban megrendezésre kerülő workshopon tutorok segítségével fejleszthetik történeteiket. Ezt követően pedig a strassbourgi  pitching fórumon mintegy harminc európai producer előtt mutathatják be műveiket a koprodukciós megvalósulás reményében. Csicskár Dávid  idén kezdte meg mesterképzését az ELTE filmtudományi tanszékén, Nagy V. Gergő a Színház és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos hallgatója.

A Nisi Masa által szervezett European Short Pitch az egyetlen esemény Európában, amely rövidfilmes forgatókönyvek fejlesztésével foglalkozik. A Filmjus a döntőbe jutott szerzők részvételi díját 500 euróval támogatja.