Kapcsolódó anyagok

Az érdeklődőknek az East Silver a benevezett filmek katalógusát, videotárát és internetes adatbázisát kínálja, amelyek segítségével a dokumentumfilmek rendezői és producerei nemzetközi viszonylatban prezentálhatják filmjeiket. Továbbá teret biztosít jelentős forgalmazókkal, televíziós műsorszerkesztőkkel és fesztiválszervezőkkel való találkozóknak, részletesen feltérképezi a legfrissebb közép- és kelet-európai dokumentumfilm termést, valamint egyedülálló alapja a keleti és a nyugati filmesek találkozásának és párbeszédének. Filmforgalmazók, fesztiválok és televízióállomások programigazgatói, beszerzők és tanácsadók ismerkedhetnek meg az East Silvernek köszönhetően a kevéssé ismert és nem könnyen hozzáférhető közép- és kelet-európai dokumentumfilmekkel és vásárolhatnak belőlük további forgalmazás céljából.

Az East Silver filmpiac célja, hogy feltérképezze és propagálja a dokumentum-filmek nem túl ismert szférájában létrejött alkotásokat és támogassa a közép- és kelet-európai országokból származó független filmeseket és producereket. Egyben lehetőséget biztosít a filmszakemberek szakmai tapasztalat cseréjére és párbeszédre ösztönöz a dokumentumfilmekről Kelet és Nyugat között.

Az East Silvert követi majd az East Silver Caravan, a projekt “vándorrésze”, melynek keretén belül filmfesztiválokon és filmpiacokon kerülnek bemutatásra a benevezett filmek.

East Silver Caravan 2006:

Berlinale (hivatalos megnyitó) 2006. február 9-19.
Nyon 2006. április 24 - 30
Crossing Europe Linz 2006. április 25-30. 
Silver Docs 2006. június 13 -18
Hot Docs 2006. április 28 - május 7.
Cracow FF 2006. június 1-5.
Discop 2006. június 22-24
Sunny Side of the Docs 2006. június 27. - 30.
FID Marseille 2006. július 1-7
Sarajevo 2006. augusztus 18-26
Sheffield IDFF 2006. október 10 – 16.    
Leipzig IFF 2006. október 30 – november 11
IDFA 2006. november 23 - december 11.

Az East Silver, amelyet a Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál és a Dokumentumfilm Intézet közösen szervez, természetes következménye e két szervezet sokéves együttműködésének és annak, hogy figyelmüket szisztematikusan a közép- és kelet-európai dokumentumfilmekre összpontosítják.

Az East Silver 2006-be való benevezési határidő 2006. május 31.

A projektbe témában nem korlátozott, 2005 és 2006 között forgatott angol nyelven feliratozott professzionális formátumú (pld. 35mm, 16 mm, S8mm, Beta SP, Digital BetaCam, Dvcam) dokumentumfilmeket lehet benevezni.

A projektben való részvétel díjmentes.

A részvételi feltételeket és a jelentkezési lapot megtalálják a www.eastsilver.net  honlapon, ahol további információkat is olvashatnak a filmpiacról.

Az East Silver 2004-es (október 27-e és 31-e) első évfolyama a 8. Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül valósult meg. A közép- és kelet-európai dokumentumfilmek terén fontos és hasznos eseményként értékelhető, amely a maga nemében egyedülálló volt Európában. Az első évfolyam sikerére tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy megrendezik a második évfolyamot is, az Est Silver 2005-öt.
 
Az East Silver 2004 + 2005 videotárában és katalógusában közel 700  közép- és kelet-európai dokumentumfilm volt megtalálható. A videotéka között napi több mint 12 órán keresztül várta az érdeklődőket és a 20 videolejátszó egyfolytában működésben volt. A videotékát körülbelül kétszázan látogatták meg és cca. nyolcvan szakember megtekintett majdnem minden filmet, ami a kínálatban szerepelt.

Elérhetőség: Miriam Šimková, office@eastsilver.net; telefon: +420 775 060 821; www.eastsilver.net, tel: +420 222 230 106, fax:+420 222 214 858, A filmeket és az egyéb anyagokat a következő címre küldhetik: East Silver, Školská 12, 110 00 Praha, Cseh Köztársaság