Baji László az 1950-es években került az akkoriban alakult Kulturális Minisztérium Filmfőigazgatóságára gazdasági szakemberként. 1958-ban közvetlenül is részt vett a Balázs Béla Stúdió létrehozásában, annak gazdasági feltételeinek megteremtésében.
1970-ben került a Magyar Filmgyártó Vállalathoz, ahol különféle
funkciókat látott el: gazdasági vezetője volt a rövidfilm területen a
Népszerű-tudományos és Oktatófilm Stúdiónak, majd '73-tól a Rövidfilm
Főosztály vezetőjeként segitette az alkotók munkáját, a gyártási
szakemberek kinevelését.
1976-ban a Magyar Filmgyártó Vállalat általános igazgatóhelyettese,
majd 1978-tól gyártási igazgatójaként tevékenykedett, hozzá tartozott
mind a négy rövidfilm gyártó műhely, az öt játékfilm gyártó stúdió, a
Nemzetközi Főosztály, a TV-főosztály, a Balázs Béla Stúdió. Olyan játékfilmek elkészítésében közreműködött, mint a Mephisto. Ezt követöen a MOKÉP gazdasági igazgatója volt, míg 1986-tól ismét a Magyar Filmgyártó
Vállalatnál igazgatóként tevékenykedett.
Nyugdíjba vonulását követöen több helyen szaktanácsadóként látta el
feladatát, igy a Fiatal Filmesek Stúdiójában, majd a megalakuló Magyar
Mozgókép Közalapitványnál és a MOKÉP-nél. 1971-töl 1990-ig rövid-, illetve a játékfilmszemlék gazdasági vezetője volt.
Baji Lászlót december 14-én 15 órakor búcsúztatják a Szent
Angyalok Temploma altemplomában. Cím: Bp. XI. Gazdagréti ut 14.