Az egyre népszerűbbé váló és szakmai körökben is elismert eseményt jövőre május 24-28. között rendezik meg Szegeden, a 101 éves, gyönyörűen felújított Belvárosi Moziban. A szervezők remélik, hogy a májusi seregszemlén már külföldi alkotók is részt vehetnek majd, így nemcsak a nevezett pályaművek lesznek nemzetköziek, hanem sok országból fogadhatják az alkotókat is.

Az operatőr különleges állatfajta: szereti egymást. Megpróbálunk összetartani, bárhol vagyunk is a világban” – jellemezte saját szakmai közösségét Zsigmond Vilmos egy 2004-es interjúban. A róla elnevezett filmfesztivál - a szakmai célok mellett - ennek a gondolatnak a jegyében hívja seregszemlére az operatőröket, s helyezi fókuszba a filmkép minőségét.

Zsigmond Vilmos (1930-2016), a világhírű, magyar származású Oscar-díjas operatőr Szegeden született, ahova élete végéig visszajárt. Városától 2004-ben díszpolgári címet kapott, egy évvel később, 75. születésnapja alkalmából a szegedi Belvárosi Mozi – Magyarország egyik legszebb, több, mint 100 éves hagyományos mozija – róla nevezte el legnagyobb, 500 fős vetítőtermét, amire Zsigmond Vilmos hallatlanul büszke volt.

A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, s egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására. A fesztiválra érkezett pályaműveket a zsűri elsősorban az operatőri teljesítmény alapján értékeli, ugyanakkor figyelembe veszi a film egészének művészi színvonalát. Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón, a beérkező pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak. A szervezők felhívják rá a figyelmet, hogy a fesztivál szakmai jellegű, a zsűri az operatőröket díjazza, a vetítésekért pedig nem áll módjukban jogdíjat fizetni. 

Az alábbiakban a fesztivál pályázati felhívását közöljük:

A pályázók köre

Korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók és alkotócsoportok, s várjuk azokat a műveket is, amelyekben filmművészetet tanuló rendező és/vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók részt vettek.

Pályázni 2019. január 1. után készült fikciós NAGY- és KISJÁTÉKFILMEKKEL, DOKUMENTUMFILMEKKEL és KÍSÉRLETI FILMEKKEL (beleértve az animációs és mobiltelefonnal készült filmeket is) lehet.

Egy alkotó több filmmel is nevezhet.

 

Technikai feltételek

A nevezett filmekhez időkorlát nélküli online screenert kérünk, amennyiben kódolt, kóddal együtt. Kérjük, a filmeket minden esetben lássák el angol felirattal! Kérjük továbbá, hogy a megtekintő kópia a film végleges verziója legyen!

A versenyprogramba bekerült filmeket kizárólag DCP-formátumban tudjuk elfogadni.

Nevezési lap

Nevezési határidő: 2022. január 10. éjfél

Versenyprogram kihirdetése: 2022. február 1.

A pályázati kiírás részét képezi a Nevezési szabályzat

 

Értékelés

A beérkező pályamunkák számától függően 6-10 fős, operatőrökből, rendezőkből, filmes szakemberekből álló válogató zsűri értékeli az alkotásokat.

A versenyprogramba került filmekről nemzetközi zsűri dönt, melynek elnöke Szabó Gábor Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, Zsigmond Vilmos egyetlen rendezésének (Tékozló apa, 1991) operatőre.

 

A fesztivál fővédnöke: Susan Zsigmond

 

Fesztiváldíjak:

Életmű díj

Zsigmond Vilmos-díj a legkiemelkedőbb operatőri munkáért

Legjobb film kategóriánként: a fényképezés és a tartalmi megvalósítás egységének kiemelkedő színvonaláért

A VisionTeam és a Special Grip Hungary díja a legjobb fiatal operatőrnek

Szeged Város díja

Kritikusok díja

Diákzsűri díja

A zsűri fenntartja a jogot, hogy nem minden kategóriában ad ki díjat.

Forrás: ZSVFF