Stone tizenévesen írónak készült, írt egy mesekönyvet, amit a kiadók elutasítottak (s csak 30 évvel később, 1998-ban adtak ki). Szülői tiltás ellenére Vietnámba ment harcolni, ahol a gondolkodása megváltozott: azt mondja, cerebral (agyalós) világnézete helyére visual, visceral (képi, zsigeri) lépett. A dzsungelben az éles szem életet mentett.

Hazatérve beiratkozott az NYU filmszakára, ahol az ifjú Martin Scorsese is tanította. Stone kisfilmeket forgatott a francia új hullám hatása alatt, majd asszisztensként dolgozott a tévében. Közben írt, naponta hat órát, késő délután, miután a kései ébredésből magához tért. Azt mondja, mentora sosem volt, de Robert Bolttól (Arábiai Lawrence) és Ernest Lehmantól (Észak-északnyugat) sokat tanult. 

oliver kozonseg 500

Peter Guber (Esőember, Batman) volt az első producer, aki esélyt adott az akkor 30 éves írónak, megvette és Alan Parker rendezésében, kis pénzből filmre vitte Éjféli expressz (1978) című forgatókönyvét. A film sikeres volt, Stone Oscar-díjat kapott. A kérdésre, hogy mit gondol, ma eladható lenne-e egy ilyen bátor és sötét történet, Stone vendéglátójára pillant: „Andy, te megvennéd?” „Naná!” – vágja rá a kormánybiztos.

Martin Bregman producer (Serpico, Kánikulai délután), aki már a hetvenes években olvasta A szakasz és a Született július 4-én forgatókönyvét, a nyolcvanas évek elején felkérte Stone-t, hogy írja meg a Howard Hawks-féle A sebhelyesarcú (1932) remake-jét. Olasz gengszterek? Stone úgy érezte, A keresztapa óta az összes bőrt lehúzták a témáról, és csak akkor jött lázba, amikor meghallgatta a rendező, Sidney Lumet ötletét: legyen a főszereplő kubai menekült.

Miben lenne más A sebhelyesarcú (1983), ha Oliver Stone rendezte volna? – merül fel a kérdés. Stone nem bánja, hogy más rendezte (Lumet helyett végül De Palma; Lumet túl erőszakosnak, over-the-topnak találta a kész forgatókönyvet. Stone szerint nem a könyv over-the-top, hanem a véres valóság, amit Miamiban látott), karrierje ezen pontján még nem állt készen egy ekkora léptékű film megrendezésére. „Bele kellett tanulnom a szakmába – mondja. – Az én A sebhelyesarcú-m kisebb, realistább lett volna.”

oliver nevet 500

Stone azt mondja, ügyesen zsonglőrködött Pacino, Bregman és De Palma ötleteivel, végül mind magukénak érezték a forgatókönyvet, a szerzőt pedig arra kérték, hogy személyesen legyen jelen a végül hat hónapra nyúló forgatás minden egyes napján. Stone rossz szájízzel emlékszik vissza Dino De Laurentiisre, akivel két következő filmjén dolgozott. Szerinte Dino hibája, hogy a Conan, a barbár-sorozat ilyen rövid életű lett, és az sem segített, hogy John Milius rendező lebutította a forgatókönyvet. Stone az eredeti Howard-regényeket szereti, a remake-et nem látta. „Nehéz Schwarzenegger osztrák akcentusára párbeszédet írni – árulja még el. – Csak bizonyos szövegek állnak jól neki.” A „Milyen volt Michael Ciminóval dolgozni?” kérdésről Stone-nak megint Dino jut eszébe, aki szerinte az egész filmet (A sárkány éve, 1985) elrontotta, amikor olasz katolikusként kihúzatta a forgatókönyv legnagyobb truváját, a bigámiát.

A Salvador (1986) Stone első átütő rendezése (korábban kétszer rendezett már, kevés sikerrel). „Ez egy low-budget, nyers film, mostoha körülmények között készült.” Amerikában ugyanolyan kevesen látták, ugyanolyan nehezen hozzáférhető, mint Magyarországon. „Talán a közép-amerikai téma miatt” – tippel Stone. A Puskin-beszélgetésen A szakasz-ról (1986), Stone máig legnagyobb kasszasikeréről csak a Tőzsdecápák (1987) rokonaként esik szó: Charlie Sheen mindkettőben apafigurák között örlődik, archetipikus karaktere egyszerre tékozló fiú és Ikarosz.

 oliver kozep 500

A Tőzsdecápák-ról sok minden kiderül. Például az, hogy ez volt Stone első stúdiófilmje és addigi legnagyobb költségvetése. Úgy döntött, a Foxnál forgatja a filmet, de már bánja, Rupert Murdoch kizárta a film gazdasági utóéletéből. A forgatókönyvet Ernest Lehman munkája, a Vezetői lakosztály (Executive Suite) ihlette, a Martin Sheen-figurát pedig Stone édesapja. Stone A sebhelyesarcú társfilmjének szánta a Tőzsdecápák-at – gengszterek helyett brókerekkel, pisztolypárbajok helyett észjátékokkal. Michael Douglas számára újdonság volt Gordon Gekko kemény figurája, a stúdió sem az ő nevére adta a pénzt, hanem Charlie Sheenére, aki akkor – közvetlenül A szakasz után - Hollywood legmenőbb ifjú sztárja volt (a folytatásból viszont kimaradt, erről később).

A Született július 4-én (1989) és más háborús filmjei kapcsán Stone leszögezi: a háború nem ér véget a békével, hanem folytatódik a háborúból hazatérők, a veteránok fejében. „Olyan következménye ez a háborúnak, amelyre a politikusok egyáltalán nem gondolnak.”

Miért érdeklik királyok, elnökök, vezérek? Ugyanazért, mondja Stone, mint az ókori görög drámaírókat; foglalkoztatja a hatalom, a hatalmasság természete. Kennedy elnökről nem személyes kötődésből írt-rendezett filmet (JFK, 1991), hanem mert kezébe került Jim Garrison izgalmas tényfeltáró könyve. Ezt kombinálta össze – egyik kedvenc filmje, a Z nyomdokain - három-négy másik történetszállal, és írta meg a filmtörténelem egyik legkomplexebb forgatókönyvét. A 156 oldalas shooting draft-ot a stúdiónak sem merte teljes terjedelmében bemutatni, a 189 perces kész filmet nem vitte tesztközönség elé. „A JFK olyan gigászi projekt volt, amit rajtam kívül senki más nem látott át, és sokszor én magam sem” – summázza Stone.

 

oliver magyaraz 500

Többször elhangzik a két nap során: a vágás során újjászületik, újraíródik a film. Ha a költségvetés engedi, Stone szívesen forgat le olyan megírt, forgatókönyvben szereplő jeleneteket, amelyeket a végső vágásban esetleg kidob. „Nem luxus Uma Thurmant szerződtetni, aztán kivágni a filmből?” – kérdezik a Vadállatok kapcsán. Stone válaszol: „Nem luxus akkor, ha on time (időben) és on budget (a költésgvetést betartva) befejezem a filmet. Ha a túlforgatás kedvéért túllépném a költségvetést, azzal a saját szememben is megbuknék.” Stone A szakasz óta kiharcolta, hogy minden filmjén övé legyen a végső vágás joga. „De hiába enyém, attól a producer, a stúdió még képes rám nyomást gyakorolni.”

Hiába van jelen a mesterkurzuson a filmek producere, Andy Vajna, a The Doors-ról („lírai film, inkább szól a költészetről, mint a zenéről”) és a Nixon-ról („empatikusan akartam bemutatni ezt a megvetett figurát”) egyaránt kevés szó esik. Az Evitá-n (1996) annak idején talán össze is különböztek; Stone szerette volna filmre vinni saját forgatókönyvét Meryl Streep, majd Michelle Pfeiffer címszereplésével, Vajna végül mégis Alan Parker mellett döntött. „Andy rosszul járt Parkerrel: ritmustalan, mozgás nélküli filmet csinált az Evitá-ból – mondja Stone. – Madonna pocsék, pénzt se hozott a film. Az én verzióm gyönyörű lett volna.” Hozzáteszi: „Andy jó ember, jó volt vele dolgozni. Most is csak miatta jöttem el Budapestre, mert megkért, hogy segítsek.”

Nem meglepő: a Született gyilkosok (1994) volt az a film, amely miatt Stone-nak a leginkább meggyűlt a baja az amerikai cenzorokkal. Nem az egyes jelenetekkel, képekkel volt bajuk, hanem a film merő káoszával. Stone-t éppen ez a káosz vonzotta a projektben, az energia vonzotta a sorozatgyilkosokban. Miben volt más Tarantino elképzelése? „Tarantino változatát el lehet olvasni az interneten” – feleli Stone. Tarantino romantikus filmet írt, Stone szatírát rendezett, elsősorban az amerikai médiáról, amelyet máig a világ egyik legpusztítóbb erejének tart.

 

oliver 500 4

Szóba kerül a Halálkanyar (1997) mint olyan Stone-film, amelyben nem elnökök, vezérek, hanem lecsúszott lúzerek a főszereplők. A bűnözőket, ismétli meg az író-rendező, energiájuk miatt tartja vonzónak. A Minden héten háború (1999) alapja a pályakezdő John Logan forgatókönyve volt, ezt kombinálta össze Stone egy NFL-edző tényfeltáró könyvével. Al Pacino John Logan forgatókönyvére mondott igent, a stúdió pedig a tényfeltáró könyvre. Stone bevallja, komoly feladatnak tartja az olyan szerteágazó, multiplot történetek megírását, mint a JFK, a Minden héten háború vagy a Vadállatok. „Van egy főszereplő, és mellette mondjuk nyolc emlékezetes mellékszereplő. Ki-ki csinálja a maga dolgát, és valamennyi cselekvésnek egyetlen történetben kell szervesen összeérnie. Ez a filmírás egyik nagy nehézsége.”

Stone szívügye - a mai napig - a Nagy Sándor, a hódító (2004), amelyet kedvenc gyerekkori David Lean-eposzai, a Híd a Kwai-folyón és az Arábiai Lawrence ihlettek. A film megbukott az amerikai mozikban (nálunk siker volt, Andy Vajna forgalmazta), Stone a szoros határidőt hibáztatta. „A Nagy Sándor mindig is kétrészes, négyórás mozinak készült, hiba volt 175 percesen bemutatni.” Az író-rendezőt megviselte a film kudarca, ezért 2005-ben vágott belőle egy rendezői változatot, majd 2007-ben egy ún. végső változatot. „Sürgetek mindenkit – szólítja meg a közönséget Stone -, hogy nézze meg a 2007-es, 214 perces Nagy Sándor-t. Egész más, mint a moziverzió.” Mégsem érezheti tökéletesnek, többször is megemlíti, hogy jelenleg egy újabb, negyedik vágáson dolgozik.

Két napig a közönség soraiban ül, Stone körül sürög-forog Moritz Borman, a Nagy Sándor, a hódító, a Terminátor 3. és a Vadállatok befolyásos producere, az Intermedia Films egykori feje, de – gondolom, saját kérésére – nem kerül bemutatásra, a legtöbben Stone asszisztensének nézik.

oliver 500 5

A World Trade Center (2006) a világítás kapcsán merül fel mint „túl sötét” film. Stone azt mondja, azért fényképezte olyan világosra a Vadállatok-at (amit egy kritikusa találóan daytime noir-nak nevezetett), mert a World Trade Center romok alatti jelenetei már a moziban is túl sötétek voltak (a gyenge fényerejű vetítőgépek miatt), tévében pedig szinte láthatatlanok. „Márpedig én szeretem látni a filmjeimet.” Stone évekig Robert Richardson operatőrrel dolgozott együtt, a Halálkanyar után szakítottak. „Olyan volt, mint egy házasság, és Robertnek én voltam az első – mosolyog Stone. – Mennie kellett, kipróbálnia más rendezőkkel, kifejlesztenie a saját stílusát.”

Stone 1968-ban egy évet járt a Yale egyetemre, ahol George W. Bush évfolyamtársa volt. „Rühelltem azt a kivételezett, arrogáns seggfejet – mondja. – Elnökként pedig megvetettem.” Mégis, amikor 2008-ban filmet forgatott róla W. címmel, megpróbálta megérteni és empatikusan ábrázolni Bush elnököt, ahogy annak idején Nixont. „Az emberek összekeverik az empátiát és a szimpátiát. Nem kell ahhoz szimpatikusnak tartanom Busht vagy Nixont, hogy drámaíróként megértsem őket, hogy empatizáljak velük.” Sokak szerint az elnöki portré túlságosan empatikusra sikerült. „Azt mondják, kesztyűs kézzel bántam a filmben Bush-sal. Én elsősorban drámaíró vagyok, a politikai véleményem másodlagos.”

Hiába alkotott karrierje során annyi emlékezetes karaktert, Stone azt mondja, sosem írna pusztán „karaktertanulmányokat.” „Sok-sok olyan filmet látni, ahol van egy ember, meg van még egy ember, és kettejük karakterrajza kitölti a cselekményt. Ez nem az én asztalom, számomra – talán a Paddy Chayefsky-féle Marty (1955) kivételével - az ilyen filmekben szinte semmi sem történik. Nem elég a karakter, kell a karakter cselekvése is. És kellenek az események. Főleg az olyan történelmi filmekben, mint a JFK, a Nixon és a W. – adottak a történelmi események, és bizonyos szempontból ezekhez kell idomítani a karaktert.”

Először 2006-ban merült fel a Fox stúdiónál a Tőzsdecápák folytatásának ötlete. Stone akkor nemet mondott, a 2008-as világválság után azonban meggondolta magát. Úgy tűnt, érdemes visszatérnie a Wall Streetre. A „Hova lett Charlie Sheen karaktere?” kérdésre elmeséli, hogy a Fox nem tartott rá igényt, számukra Gordon Gekko volt a folytatás kulcsa. „A hollywoodi stúdióvezetők mind Gekko rokonlelkeinek érzik magukat.”

oliver ouskin

A mesterkurzus egyik fénypontja Stone legújabb filmjének vetítése. A Vadállatok igazi Stone-mozi hatalomról, energiáról és káoszról, A sebhelyesarcú és a Tőzsdecápák társfilmje. Primitív (savage) szereplői üzletemberek, akik erőszakra erőszakkal felelnek. Lefejezés, korbácsolás, élve elégetés… Miért ilyen erőszakos film a Vadállatok? – jön a kérdés. „A valóság Mexikóban sokkal erőszakosabb” – állítja Stone, aki nem híve az öncélú akciójeleneteknek és erőszaknak. Szerinte a filmben csak indokolt esetben van helye erőszaknak, ha a realizmus igényéből fakad, és az erőszakot „ízlésesen” kell tálalni.

Don Winslow, Shane Salerno és Stone közösen vitték színre Winslow regényét. Stone saját pénzből fejlesztette a forgatókönyvet, hogy megóvja a stúdióktól („az ő ízlésüknek mi túl kemények vagyunk”), végül 45 millió dollárból leforgatta. A legfontosabb változás a könyvhöz képest – a közönség részéről pedig vita tárgya – a dupla befejezés. „Winslow romantikus alkat, Butch Cassidys finálét írt. Én realista vagyok, nem hittem el a befejezést, ezért újraírtam.” Romantika – realizmus: Tarantinóval is itt vált el a világnézetük.

„Vannak, akik szerint a Vadállatok marihuána-reklámfilm – reagál Stone egy kérdésre. – Igaz, hogy a szereplők füveznek, kokóznak, de nincs a filmben addiktív viselkedés. Azért drogoznak, hogy legyen energiájuk, hogy jól érezzék magukat. A filmjeimben nincsenek drogfüggők – kivéve talán Tony Montanát, aki A sebhelyesarcú fináléjában belefejel egy tálca kokainba.” Stone maga 1982-ben, A sebhelyesarcú forgatásán szokott le a kokainról.

Stone saját bevallása szerint nem szépíró, nincs ideje / türelme évekig kotlani egy-egy forgatókönyvön, egy-egy soron, egy-egy párbeszéden. „Az élet túl rövid.” Szeret gyorsan írni, szereti gyorsan mozgásba hozni a történetet, a részletekkel ráér később bíbelődni. Készre írja a forgatókönyveket, de nem érinthetetlenre: hagy magának mozgásteret, hogy rendezés, vágás közben alakítson a részleteken. Az egész és a részek. Megszorítás, kiengedés.

Ha társíróval dolgozik, sokat beszélget vele, hagyja, hogy a first draft-ot a másik írja meg. Aztán Stone a soros. Elindul egy pingpong az írótársak között, ahol ha dönteni kell, az író-rendezőé a végső szó. Fontos a szerkezet, mondja Stone, de még fontosabb, hogy ne legyünk a szerkezet rabszolgái. Ne húzzunk mindent olyan szorosra, néhol engedjünk ki, ne kerekítsünk le minden kitüremkedést, ahogy a kortárs hollywoodi filmek teszik.

Stone kézzel írt naplóba gyűjti ötleteit, szüksége van a mindennapi egyedüllétre, az önmagára fordított időre. Azt mondja, írni öröm, a rendezés fárasztja. És mindennél jobban fárasztja a producerkedés („hálátlan munka”), amellyel most 13-14 producerként jegyzett film után végleg szakít.

A szerző a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének elnöke.

A cikkben szereplő fotókat Valuska Gábor készítette.