Az én XX. századom 1989-ben megnyerte a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjat a cannes-i filmfesztiválon. Enyedi Ildikó alkotása két budapesti születésű lány, Dóra és Lili történetét mutatja be, akik akkor születettek, amikor az Edison feltalálta villanyvilágítást megismerte a világ. A Máthé Tibor által csodálatos monokróm árnyalatokban fényképezett film a korai mozi varázslatát és bőségét idézi fel, megörökítve a korszak izgalmas technológiai, politikai és szexuális jelenségeit.
 
Az én XX. századom-at a Filmalap által 2017-ben indított Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Program keretében újította fel a Filmlabor és Filmarchívum igazgatósága. A restaurált változatot 2018 februárjában mutatta be a berlini filmfesztivál, azóta világszerte vetítik a fesztiválok, és amerikai, japán, francia, angol és görög forgalmazók is megvásárolták moziforgalmazásra, DVD, Blu-ray kiadásra.


A New York-i Museum of the Moving Image a művészet, a történelem, a technika, a technológia és a mozgókép megjelenési formáit és összefüggéseit vizsgálja a múlt századi optikai játékoktól a legújabb digitális művészetig, interaktív foglalkozásokat, kortárs és klasszikus filmprogramokat kínál a világ minden tájáról. Az eklektikus, minden korosztályt célzó programba jól illeszkedik Enyedi Ildikó 30 éve bemutatott, ma is magával ragadóan eredeti alkotása, a filmtörténet egyik legfényesebb debütálása. Az esemény rangját mutatja, hogy a New York Times-ban a neves kritikus, Jason Hoberman ajánlja Enyedi bemutatkozó alkotását, lopásról, anarchiáról és elektromos áramról szóló, szikrázó magyar mesének nevezve azt.

A Kino Lorber tíz restaurált magyar klasszikus film forgalmazási jogát vásárolta meg. Enyedi Ildikó filmjét követően 2020 januárjától Szabó István három, 4K felbontásban frissen felújított alkotását, az Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmet (1979), az Oscar-díjas Mephisto-t (1981) és az Oscar-jelölt Redl ezredes-t (1984) láthatja majd az amerikai közönség, elsőként a New York-i Film Forumban.