Közleményében a fesztivál emlékeztetett arra, hogy "a kortárs magyar filmművészet nagyformátumú alkotójának" pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) elnevezésű programban bemutatott első filmje, Az én XX. századom 1989-ben elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát, A feleségem története című alkotása pedig 2021-ben a hivatalos program versenyprogramjába kapott meghívást.

„Világszerte elismert alkotásaival Enyedi Ildikó egy szépségében és finomságában lenyűgöző életművet alkot" - hangsúlyozták a szervezők.
A közlemény szerint Enyedi Ildikó számára első nagyjátékfilmjének cannes-i meghívása hihetetlen érzés volt" 1989-ben.

„Az, hogy beválogattak, azt jelentette, hogy megértettek, hogy valóban megláttak, mintha a zseniális művészek és filmes szakemberek színekben gazdag és extravagáns közössége szélesre tárta volna a karjait előttem, egy abszolút kezdő előtt, bízva bennem, amikor még csak ígéret voltam. Még mindig emlékszem az akkor Cannes-ban töltött minden egyes pillanatra" - idézte a közlemény a rendezőnőt, akinek meggyőződése, hogy a rövidfilmek versenybe érkező fiatal filmesek "ugyanezt a pozitív sokkot fogják átélni" az idei fesztiválon.

Enyedi Ildikó, Ana Lily Amirpour, Charlotte Le Bon, Karidja Touré,  Shlomi Elkabetz

„Támogatom őket, remélem, hogy ez az elismerés önbizalmat ad nekik a folytatáshoz, ahhoz, hogy merjenek, miközben alázatosak maradnak, és ahhoz, hogy ne veszítsék szem elől a lényeget, ne kápráztassa el őket a hírnév" - tette hozzá.

Az Enyedi Ildikó által elnökölt zsűriben foglal helyet Ana Lily Amirpour iráni-amerikai forgatókönyvíró, rendezőnő, Charlotte Le Bon kanadai színésznő, rendezőnő, Karidja Touré francia színésznő és Shlomi Elkabetz izraeli rendező, forgatókönyvíró, színész, producer.

A cannes-i fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg, Enyedi Ildikó a záróünnepségen adja majd át a hivatalos programba meghívott rövidfilmek legjobbjának az Arany Pálmát, valamint három díjat a filmes iskolák legjobb vizsgafilmjeinek. A meghívott rövidfilmek és a Cinef válogatás listáját a következő napokban teszik közzé.

Forrás: MTI / Címlapkép: Enyedi Ildikó / Fotó: Pozsonyi Janka