Nagyszerű művésztársunk emlékére alapított díjat idén is
születésnapjához (február 12.) közeleső vasárnapi napon adjuk át.  A díjátadás pillanatáig nem kerül nyilvánosságra a zsűri döntése, így a kitüntetett sem tudhatja meg. A három legtovább jutó jelöltet meghívjuk az átadásra, amely most is egy Fehér Györgyöt spirituálisan idéző festmény.

A zsűri az idei esztendőben: Goda Krisztina, Born Ádám és Szinetár
Miklós valamint Lénárt István, Radó Gyula, Szolnoki András, Gerő Péter
állandó tagok. Az idei esztendőben - Fehér által művelt műfajok közül - a
televízió, a nagyjátékfilm illetve az opera műfaj felé fordultunk.

Fehér szellemi rokonát (nem epigonját) keressük, díjazzuk, tehát azt,
aki következetesen individualista módon, öntörvényűen, de közérthetően,
óhajtja megvalósítani művészi céljait, vagy azt a személyt, aki olyan
körülményekkel segíti elő az alkotót, vagy alkotókat hogy saját értékes
világa/uk töretlenül megvalósulhasson.

A díj idén negyedszer kerül kiadásra, az eddigi díjazottak: Kenyeres
Bálint filmrendező, Német Gábor Péter dokumentarista, Pintér Béla
író-rendező-síinész-társulatvezető. Minden alkalommal konkrét művek és a
törekvések egyaránt értékelésre kerülnek.

Az átadás helyszíne az Operaház Székely Mihály terme, amelyet Vass Lajos
úr az Operaház főigazgatója ajánlott fel, mint a díj 2004-es
alapításának legfőbb segitője.

A díj finanszírozói: Oktatási és Kulturális Minisztérium, FILMJUS,
támogatója: a Magyar Állami Operaház, a Televíziós Művészek Társasága

A díjátadás szervezője: az ARC PRODUKCIÓ kft. (Fehér Átjáró Műhely) ,Gerö Péter-Radó Gyula

Az ünnepség időpontja: 2008. február 10 vasárnap 16.30 óra. Vetítésre
kerül Fehér György Bajazzok című operafilmje.  A díjátadásról felvétel készül.
Sorsolásra kerül néhány jegy az Opera átadást követő esti előadására.

Ha részt kívánsz venni a díjátadáson, úgy jelentkezz vissza az alábbi
e-mail cimen: arcstudio@arcstudio.hu

TEL.: 221-8895, 30-951-3097