A július 17. és 19 között zajló fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, köztük hat budapesti művészmozi (Cirko-Gejzír, Művész, Puskin, Tabán, Toldi, Uránia Nemzeti Filmszínház), valamint 16 vidéki filmszínház. link? (A mozik teljes listája lejjebb található.) A Vissza a moziba! fesztivál szervezői szerint filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni: erre hívja fel a közönség figyelmét a rendezénysorozat.

A fesztiválon vetített filmek között szerepel majd Atom Egoyan A díszvendég című feszült lélektani drámája, a Jack London-regény nyomán keletkezett Martin Eden és Roman Polanski nagyszabású történelmi filmje, a Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy. Mindhárom film a velencei filmfesztiválon mutatkozott be, a Tiszt és kém megkapta a legjobb rendezésért járó, a Martin Eden pedig a legjobb színésznek ítélt Ezüst Oroszlánt.

 

Atom Egoyan: A díszvendék (fotó: Cirko Film)

Ezeken kívül az Inkább lennék özvegy című angol film lesz még műsoron Bill Nighy, Annette Bening és Josh O'Connor főszereplésével, valamint az Egy nő láthatatlan élete című brazil dráma egy elszakított testvérpárról, amely Cannes-ban az Un Certain Regard szekció fődíját kapta. Könnyedebb alkotások is várják majd a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó nézőket: a Notting Hill-i cukrászda, amelyben a remek angol színésznő, Celia Imrie mellett Notting Hill főutcája és Ottolenghi süteményei játsszák majd a főszerepet, és a Titkok és igazságok című francia vígjáték a barátság és szeretet összetartó erejéről.

A Vissza a moziba! fesztivál helyszínei:


Cirko-Gejzír Mozi, Budapest 

Művész Mozi, Budapest

Puskin Mozi, Budapest 

Tabán Mozi, Budapest 

Toldi Mozi, Budapest 

Uránia Nemzeti Filmszínház

Apolló Mozi, Debrecen 

Apolló Mozi, Pécs 

Barátság Mozi, Székesfehérvár

Belvárosi Mozi, Szeged 

Duna Mozi, Visegrád 

KMKK Art Mozi, Celldömölk 

Krúdy Mozi, Nyíregyháza 

Lehel Film-Színház Jászberény 

Makk Kálmán Mozi, Berettyóújfalu 

Művészetek Háza, Miskolc 

Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós 

Otthon Mozi, Kecskemét

P'art Mozi, Szentendre 

Savaria Mozi, Szombathely 

Tiszapart Mozi, Szolnok

Városi Mozi, Tapolca 

Forrás: Cirko Film / Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy