Ferenczi Gábor rendezésében, Major István (Filmteam) producer vezetésével a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) és az HBO Magyarország együttműködése keretében készül az Overdose – Csoda Magyarországon című dokumentumfilm. A közel 50 milló forint összköltségvetésű film utómunkálati megkezdődtek; az alkotók a film hazai mozibemutatóját május végére tervezik.
„A remény 2006-ban egy jelentéktelen külsejű csikó alakjában ragyog fel, és egycsapásra megváltoztatja a környezetében élők életét.” – vallja a rendező, Ferenczi Gábor. A dokumentumfilmet 2008-ban kezdte el forgatni a rendező, Idrányi Flóra és Gül Togay. Alagtól Németországon és Anglián át egészen Szlovákiáig követték Overdose-t. A készülő film középpontjában a „csodaló”, Overdose fordulatokban, tanulságokban és sikerekben gazdag „karrierje” áll. „Az egyik napról a másikra 3000 helyett 5 millió eurót érő Overdose a remény jelképe, egy olyan ígéreté, mely csak egyszer adódik az ember életében. ” - határozza meg Ferenczi Gábor rendező a film központi gondolatát.
Az Overdose – Csoda Magyarországon című film gyártását a MNF 12 millió forinttal támogatta. A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszútávú együttműködése keretében jött létre, melynek célja a moziközönséget is megszólító kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása. Andy Vajna, a filmipari kormánybiztos az együttműködés bejelentése kapcsán elmondta: „A társfinanszírozás lehetővé teszi, hogy a közösen készített dokumentumfilmek mind moziban, mind a televízióban bemutatásra kerüljenek. Így ezek a filmek a legszélesebb közönséghez jutnak el.”
A Magyar Nemzeti Filmalap másfél éves működése óta eddig 17 mozifilm gyártását és közel 70 filmterv (forgatókönyv) fejlesztését támogatta. A 17 gyártásra támogatott mozifilm közül 7 forgatása már befejeződött, jelenleg az utómunkák folynak, hamarosan a mozikban és a nemzetközi filmfesztiválokon is találkozhat velük a nagyközönség.
A Magyar Nemzeti Filmalaphoz benyújtott nyertes pályázatok teljes listája: http://filmalap.hu/winner/wpage.php