A Müpa vezérigazgatóját 2019. szeptember 1-jén nevezték ki mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak, ezt a tisztséget Andy Vajnától vette át, aki 2019. januárjában hunyt el. Káel Csabával Vajna örökségéről és a Filmalap működéséről beszélgettünk, a forgatókönyv fejlesztési rendszerről, a döntőbizottságok felállításáról és a marketing stratégia kialakításának hiányáról.

Káel Csaba 1989-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, tanárai között volt például Makk Károly és Fábri Zoltán is. A beszélgetésünk során arra voltunk kíváncsiak, hogy a rendszerváltás előtti években mennyire szűrődött be a politika a főiskola falai közé, és mennyiben volt hatással az ő pályakezdésére. Elmesélte, hogyan kapott ízelítőt Londonban három hét alatt a kapitalista filmgyártásból, és hogyan került bele a főiskolás vizsgafilmjébe Marcello Mastroianni. A világhírű olasz színészt egy portás szerepére sikerült beszerveznie, a játékát egy üveg pálinkával honorálta.

A magyar film aranykorának a 60-as éveket tartja, kíváncsiak voltunk, mit tervez átemelni abból a korszakból a jelenkori filmgyártásba. 2003-ban mutatták be Bánk Bán című operafilmjét, több színházi és opera előadást rendezett, idővel azonban intézményvezetői feladatai miatt nem maradt rá ideje, illetve kormánybiztosi pozíciójával összeférhetetlen a filmkészítés.

Káel Csaba a 15. Kecskemét Animációs Filmfesztiválon / Forrás: KAFF

Az adásban szóba került a koprodukciók megnövekedett szerepe is, különösen a visegrádi országokkal való együttműködés és a Magyarországon zajló nemzetközi filmgyártás fontossága is. Két kiemelt, nagyszabású történelmi filmtervről részletesen beszélgettünk, a tízmilliárd forintból készülő Hunyadi-sorozatról és Szikora János Hadik-filmjéről. Kíváncsiak voltunk, nem nagy kockázat-e ekkora összeget adni egy színházi tapasztalatokkal rendelkező rendezőnek, és rákérdeztünk más vitatott döntésekre is.

Szóba jött még az Inkubátor Program, a kezdő filmesek támogatása, és ezen keresztül jutottunk el a Filmio megalakulásához is, ahol a restaurált tartalmak mellett több jelenleg készülő elsőfilmnek tervezik a bemutatóját. A 120 éves magyar filmet bemutató Nagylátószög kiállítással és a tervben lévő Filmpalotával zártuk a beszélgetést.

Menetrend:

  • 04:00 - Színházi és Filmművészeti Főiskolás évek, tanárok
  • 11:00 - Politikai ideológia tettenérhető volt a főiskolán?
  • 14:45 - Reklámfilmezés
  • 18:45 - Intézményvezetéssel eltávolodás a rendezéstől
  • 22:15 - Mit lehet a magyar film aranykorszakából átültetni a mába?
  • 27:00 - NFI stratégia
  • 30:45 - Történelmi filmek
  • 34:30 - Andy Vajna és a Filmalap öröksége
  • 37:20 - Hunyadi
  • 42:00 - Forgatókönyvek olvasása
  • 46:00 - Döntőbizottság működése
  • 53:00 - Inkubátor, streaming / Filmio
  • 56:00 - Marketing, filmklub mozgalmak
  • 01:00:50 - Hadik
  • 01:03:00 - Elutasítások, Herendi Gábor
  • 01:07:00 - Humoros filmek
  • 01:09:00 - Filmpalota, 120 éves magyar film kiállítás
  • 01:15:44 - Nemzetközi filmgyártás, melegellenes törvény hatása

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor.fm, a Spotify, az iTunes és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.

A portréfotót készítette: Pozsonyi Janka