Lichter Péter szeret írni. Ez már abból kiderül, hogy az elmúlt öt évben Az amerikai film története a nyolcadik kötete. Írt rendezői monográfiákat (Steven Spielberg és Steven Soderbergh), a hetvenes évek Amerikájában játszódó, a mozi mágiáról szóló kalandregényt (Kubrick-akció), és az „52-es könyvek”-et, melyekben különböző tematika mentén (kult, hátborzongató, humor) válogatott össze filmeket. Műveiben közös, hogy az ismeretterjesztést olvasmányos, élvezetes stílussal ötvözi, és hogy a mély filmtörténeti és filmelméleti tudás mellett a mozi iránti őszinte rajongás is visszaköszön a szövegeiből.
Lichter tehát szeret írni, de azt is kifejtette nekünk, miért pont könyvekbe csatornázza a kreatív enegiáit, amikor manapság a cinefilek inkább a Letterboxdonn osztják meg a gondolataikat, és az is tudható, hogy néhány slágeríró kivételével a hazai könyvkiadás lehangolóan alacsony eladási számokat produkál. A mesterséges intelligencia fejlődését nem érzi veszélynek a munkájára nézve, ha majd egyszer gépek fogják írni az ehhez hasonló ismeretterjesztő, „midcult” könyveket, szerinte a szerzőből fakadó lelkesedést, személyességet akkor is nehéz lesz leutánozni.
Miért pont piros a könyv borítója? És tényleg lehetetlen feladatnak érezte 30 film példáján keresztül, mindössze 220 oldalon összefoglalni az amerikai film történetét? Na és miért a 2008-as A sötét lovaggal zárta le a könyvét, miközben már 2023-ban járunk, és azóta számos olyan amerikai film készült, ami joggal reménykedhet a klasszikus jelző elnyerésében?
A fejezeteket ugyan mindig egy-egy filmről nevezte, de valójában mindig sokkal többet kapunk egy-egy kanonizált remekmű elemzésénél. Egy panorámaképpel indít, a társadalmi kontextus, a gyártási körülmények, a műfaj és az alkotók rövid, de tartalmas ismertetése után jut el a konkrét filmig, amelyet mindig úgy választott, hogy túlmutasson önmagán, és az utókor már egy korszak betetőzéseként vagy éppen filmtörténeti fordulópontként gondol rá.
A mandzsúriai jelölt
A mandzsúriai jelölt kapcsán például az amerikai társadalmat szétfeszítő elégedetlenség, a két Kennedy és Martin Luther King meggyilkolása mind-mind hasznos adalék ahhoz, miért tudott a hetvenes évekre önálló műfajjá fejlődni a paranoiathriller, hogyan vált ez a zsáner a korszakra jellemző zaklatott amerikai psziché lenyomatává. John Frankenheimer filmjének úttörő szerepe mellett érvel meggyőző módon a szerző, és az egyik kulcsjelenet elemzésével a thriller formanyelvi újításaira is felhívja a figyelmet.
Lichter elmesélte nekünk, hogyan csiszolódott éveken át a könyv anyaga és elbeszéléstechnikája az általa tartott egyetemi órákon, és hogy miben inspirálta őt Gelencsér Gábor, mikor az ő filmes óráit látogatta az ELTE-n. Mint minden összegző műnél, itt is izgalmas kérdéseket vet fel az, mit emelt be, és mi hiányzik a műből. Miért pont A philadelphiai történeten keresztül mutatta be a screwball komédiát?, Amikor a szövegből amúgy kiérezhető, hogy a műfajból a Párducbébi a kedvence. És miért a Hátsó ablak? Amikor a Sight and Sound toplistáján évtizedeken keresztül a Szédülés volt a világ legjobb filmje, és ezzel azt tették meg a definitív Hitchcock-filmnek.
Hátsó ablak
A beszélgetés végén a következő könyvéről is szót ejtett, amiben az érzékiség témakörében ír 52 filmről, a szót a lehető legtágabban értelmezve- Az Elemi ösztön mellett a Mad Max: A harag útja vagy a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford is helyet fog kapni a válogatásban. Azt is megtudtuk tőle, melyik volt a legsikeresebb könyve az eladási számok tükrében, és hogy melyiknek élte meg csalódásként a megjelenését. A filmkészítői munkásságáról most nem beszélgettünk, de az azért megkérdeztük, ha csak az egyik szenvedélyét folytathatná, melyik karját engedné levágni, a rendezői vagy az írói karrierjétől köszönne el.
A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Spotify-on, iTunes-on, illetve más népszerű podcast alkalmazásokban.
