A fesztivált szeptember 10-14-e között rendezik meg. A versenyre 38 országból 140 produkciót neveztek be, egy nemzetközi zsűri pedig a legjobb 35 alkotást fogadta el bemutatásra. Magyarországról egyedül a Meghalni Ukrajnáért című filmet vetítik.

A film rendezője Csarnai Attila, producere Skrabski Fruzsina. A dokumentumfilm a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült.A dokumentumfilm három magyar nemzetiségű áldozat családján keresztül mutatja be, hogy a kárpátaljaiakat miként érte a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai háború. A harcokban legalább egy tucatnyi magyar nemzetiségű katona elesett. A filmet először 2017-ben mutatták be az Uránia Filmszínházban, majd többször műsorra tűzték a Magyar Televízióban.

2018-ban a Hét Domb Filmfesztiválon ötven dokumentumfilm között harmadik díjat nyer. Levetítették a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a Leammle’s Royal Theater-ben tavaly októberben az Egyesült Államokban élő magyar és amerikai közönségnek. Idén februárban az egyesült államokbeli Georgia államban, az Ogeechee Történelmi Film Fesztiválon mutatták be, ahol beválogatták a legjobb külföldi, történelmi témájú dokumentumfilmek közé.