Az LGT egykori gitárosáról szóló Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm Hajdu Eszter rendezésében, a Miradouro Kft. gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film a Los Angelesben maradt Barta Tamás életét mutatja be a közte és a Budapesten élő édesanyja (Friedman Edit) között lezajlott, kazettákra felvett "hangos levelezéseken" keresztül, az anya-fiú kapcsolatra fókuszálva.

A film a zenész halála (1982. február 16.) évfordulója alkalmából, a járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel, egy hétig ingyenesen volt elérhető a Youtube-csatornán. Egy hét leforgása alatt 116.000 néző volt rá kíváncsi, 28 országból. A filmet a 17. Verzió Nemzetközi Ember Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon is levetítették (a Re:Verzió részeként még egy ideig elérhető), az alkotókkal készített online beszélgetés itt nézhető meg

Az elmúlt hetekben rengetegen keresték meg az alkotókat a világ minden tájáról; magyarok, akik az 1970-es és 1980-as években Los Angelesben éltek, ismerték Barta Tamást és amerikai életét, annak körülményeit. Számtalan történetet, információt osztottak meg, volt, aki névtelenséget vagy bizalmasságot kért. Az MTI-nek adott közleményben most kiderült, hogy az alkotók hónapok óta dolgoznak a film folytatásán.


Barta Tamás (1948-1982) a hatvanas évek közepétől a Syconorban játszott, megfordult a Syriusban, majd a Hungáriába került, játszott a csapat első, Koncert a Marson című albumán (1970). 1971-ben Presser Gáborral, Frenreisz Károllyal és Laux Józseffel együtt megalakította a Locomotiv GT-t, amely a magyar rockzene meghatározó csapata lett. Az ő gitárjátéka hallható az LGT első három lemezén (Locomotiv GT - 1971, Ringasd el magad - 1972, Bummm! - 1973), a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című albumon, valamint Zalatnay Sarolta és Kovács Kati egy-egy lemezén. A hetvenes évek első felében az egyik legjobb gitárosnak számított Magyarországon, emellett remek zeneszerző és énekes is volt.

1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról; egy darabig még zenélt, aztán különböző üzletekbe fogott. 1982-ben máig tisztázatlan körülmények között lelőtték Los Angelesben.

Forrás: MTI