Annak ellenére, hogy a Berlinaléval hagyományosan párhuzamos Európai Filmvásárt és a hozzá kapcsolódó szakmai programokat idén csak a virtuális térben rendezik meg, a rangos filmfesztivál élőben fog jelentkezni február 10. és 20. között. A fesztivál járványügyi intézkedéseket természetesen foganatosít, csak beoltottak vagy a fertőzésen igazoltan átesettek látogathatják. Maga a verseny ezúttal február 16-án fog véget érni a díjátadóval, a közönség pedig 17. és 20. között meghosszabított ismétlő vetítéseken nézheti meg újra a fesztivál filmjeit. A vetítőtermekben az ülőhelyek számát ötven százalékkal csökkentik, valamint elmaradnak az ilyenkor szokásos fogadások és partik. A sztárok is csak a sajtó jelenlétében vonulnak majd fel a vörös szőnyegen. 

A szervezők a hivatalos versenyprogramról még nem rántották le a leplet, de ma szintén bejelentették, hogy a fesztivál idei nyitófilmje François Ozon Peter von Kant című alkotása lesz. A Denis Menochet, Isabelle Adjani és Hanna Schygulla főszereplésével készült film Rainer Werner Fassbinder 1972-es, Petra von Kant keserű könnyei című filmdrámájának szabad adaptációja. Ozon filmje megcseréli a főszereplők nemét, Petrából Petert csinálva. A francia rendezőnek az idei lesz a hatodik szereplése a Berlinalén, ahol egyébként először 2000-ben, szintén egy Fassbinder-adaptációval, a Vízcseppek a forró kövönnel került versenybe. 2002-ben a 8 nő, 2019-ben az Isten kegyelméből című alkotása nyert Ezüst Medvét a fesztiválon.

A 72. Berlinaléról a Filmhu helyszíni tudosítója folyamatosan beszámol majd. 

Forrás: Berlinale / Hollywood Reporter / Címlapkép: Peter von Kant