Öt magyar filmet vetítenek Párizsban az Európai Rövidfilmek Fesztiválján

A február 20–21. között megszervezett párizsi fesztivál programjába tizenkét európai rendező filmje került be, köztük Szirmai Márton Szalontüdő, Szecsanov Martin Lopott ritmus, Tóth Barnabás On a Train, Ducki Tomek Életvonal és Riedl Katalin Tündérkék című alkotása – tudatta a Filmtett.

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) által szervezett EuShorts – Európai Rövidfilmek Fesztiválján a hétvégén az elmúlt évek legjobb európai animációinak és kisfilmjeinek válogatását mutatták be.

A magyar rendezők alkotásai mellett francia, német, norvég, észt, svéd és szlovén rövidfilmek is szerepelnek a programban, valamint bemutatják a spanyol Borja Cobeaga 2007-ben Oscar-díjra jelölt Eramos pocos című kisjátékfilmjét is.


Szalontüdő


A Másik bolygó Új-Zélandon

Az új-zélandi dokumentumfilm szemle „Fesztiválok Legjobbjai” (Best of Fest) elnevezésű válogatásában tűzi műsorra Moldoványi Ferenc Another Planet/Másik bolygó című kreatív dokumentumfilmjét – adta hírül a Magyar Filmunió.
 
A DOCNZ február 26-án kezdődik Aucklandben, majd Wellingtonban, Christchurch-ben és Dunedinben folytatódik egészen április 5-ig.

Az új-zélandi dokumentumfilm szemle szervezői az Another Planet/Másik bolygó című film fényképezésért Máthé Tibort a legjobb operatőr díjára jelölték. A kortárs dokumentumfilm termés javából válogató seregszemle mindössze 52 alkotást mutat be idén, az operatőri díjért három alkotó versenyez.


Másik bolygó


Tarr Béla hamarosan elkezdi új filmje forgatását

Hamarosan, akár napokon belül elkezdődhet Tarr Béla új filmjének, A torinói ló című alkotásnak a forgatása – mondta az MTI-nek Téni Gábor producer.

Beszámolt arról, hogy a film Tarr Béla rendszeres alkotótársa, Krasznahorkai László írásain, köztük a Legkésőbb Torinóban című művön alapul. Az 1890-es években játszódó történet egy tanyán élő apa és lánya hat téli napjáról szól, de a producer ennél többet nem akart elárulni. Kiemelte viszont, hogy az alkotásban Tarr Béla többi filmjéhez hasonlóan jelentős szerepet kap a vizualitás.

Téni Gábor hozzátette: mivel a történet télen játszódik, a 40 naposra tervezett forgatás az időjárás függvényében alakul. A felvételeket egy Budapesthez közeli helyszínen készítik.

A torinói ló magyar-francia-német-svájci koprodukcióban készül. A film főszerepeit a német Volker Spengler mellett Derzsi János és Bók Erika alakítják.

A producer nem kívánt reagálni azokra a sajtóhírekre, miszerint A torinói ló című filmet bemutatnák az idei cannes-i filmfesztiválon.


A londoni férfi


37. Kelet- és Dél-Magyarországi Függetlenfilm Szemle és I. Eszterházy Filmnapok

2009. február 20-22. között sikeresen lezajlott a 37. Kelet- és Dél-Magyarországi Függetlenfilm Szemle és az I. Eszterházy Filmnapok. A MAFSZ (Magyar Független Film- és Video Szövetség) és az egri Eszterházy Károly Főiskola közös rendezvényén összesen 98 versenyfilm volt látható csaknem 19 óra vetítési időtartammal.

A Kőrösi Zoltánból (író, a litera.hu főszerkesztője), Merza Gáborból (független filmes), és Szilágyi Kornélból (rendező) álló zsűri megosztva adta az első díjat Pántya Beáta: Pár perc; Cyclic és Honti Gergely: Vendég című alkotásainak. A második díjat szintén megosztva kapta Balogh Ferenc, Káldy László, Péter M. László a Két gondnok a Tiszán, illetve Zsupkó László a Szívás; Várakozás című filmjeikért. A zsűri a harmadik helyezést Vargha Márk Péternek ítélte oda a Belső ablakért.

A Függetlenfilm Szemlén különdíjban részesítették Oláh-Badi Levente: Blatt, Dr. Tarkó Mihály: Viharos éjszaka a Bükkben, és Csorvási László Ábel, Vereb Vean András: A Mobil című filmjeiket, továbbá elismerő okleveleket kapott Kari Sándor Hurka- és kolbásztöltő fesztivál Szentpéterszegenje, és Dr. Oláh Imre Volt nekünkje.

A fesztiválon a zsűri fődíjat nem adott ki. Az 1, 2 és 3. díjban részesített filmek továbbjutottak az 56. Országos Függetlenfilm Fesztiválra.