A filmet az újonnan alakult alternatív forgalmazó társulás, a Kontra és a Cirko Film közösen forgalmazza Magyarországon. A Kontra augusztus 25-én, a Szeszgyár utcai közösségi kertben, a szabad ég alatt tartja az Ott torony volt mozipremier előtti vetítését. A film után a közelben lévő Gólya Közösségi Házban zenél Víg Mihállyal együtt a Balaton, őket a Kinetic Erotic együttes és az AZVLM csapatának DJ-szettje követi. További információ a Facebook esemény oldalán található.

A filmben a Trabant és Balaton együttesek alapítója, Tarr Béla állandó alkotótársa és a kultikus Sátántangó főszereplője mesél az életéről, a 80-as és 90-es évek könnyűzenei kultúrájáról és a filmzeneszerzés fortélyairól. A portréfilm előzetese itt látható.

A szándékom az volt, hogy úgy mutassam be őt, ahogyan saját magát látja, ahogyan ő akarja megmutatni magát a világnak. Sikerült olyan archív felvételeket is begyűjteni és felhasználni a filmben, amelyeket évtizedek óta senki sem látott” – mondta el a rendező, Kécza András.

A nyolcvanas évek első fele a „tűrt és tiltott” határán elhelyezkedő alternatív, underground művészet virágkora volt Magyarországon. Ennek a korszaknak meghatározó képviselője Víg Mihály, aki 1979-ben barátjával, Hunyadi Károllyal megalapította a mai napig működő Balaton együttest. A később megalakuló és csak pár évig létező, de máig legendának számító Trabant együttesnek is oszlopos tagja volt. Víg Mihály számos filmzenét is írt, többek között Szabó Ildikónak, Szirtes Andrásnak és Xantus Jánosnak. Tarr Béla állandó zeneszerzője lett, sőt a Sátántangó főszerepét is ő játszotta.

A portréfilmben nagyon személyesen és részletesen beszél az életéről, a korszak légköréről, az alternatív kultúrához kapcsolódó meghatározó emberekről és a velük való kapcsolatáról. Elmondja, hogy életműve legfontosabb momentumának a Tarr Bélával való együttműködést tartja. Megismerjük a munkamódszerét, gondolatait az irodalomról, zenéről, filmről, a világról.

A számos soha nem látott archív felvétellel és sok zenével kiegészített filmben az életútján és alkotói pályája állomásain keresztül közelebbi kapcsolatba kerülhetünk Víg Mihállyal és az elmúlt hatvan évvel.

A dokumentumfilm a Gallivant Film gyártásában készült Tarr Béla közreműködésével, rendezője Kécza András, producerei Révész Bálint, Kécza András és Mesterházy Ernő, operatőre Komjáti Ferenc Totó, vágója Mógor Ágnes HSE. Az executive producerek Tilda Swinton, Vassilis Konstandopoulos és Balassa Péter. A főszereplő és zeneszerző: Víg Mihály. Magyarországon forgalmazza a Cirko Film és a Kontra.

A Kontra célja a magyar közönség számára eddig nehezen elérhető, társadalmi fókusszal rendelkező magyar és nemzetközi játék- és dokumentumfilmek bemutatása. A csapat pop-up vetítéseken, különleges helyszíneken eredeti történeteket visz a közönség elé, a filmeket pedig tematikus kísérőprogramokkal egészíti ki. A fontos társadalmi, emberi jogi és környezeti kérdésekkel foglalkozó filmek vetítéseivel párbeszédre, a szólásszabadság hirdetésére törekszik.

Forrás: Cirko Film