A magyar és európai animációs filmgyártás meghatározó alakjaként számon tartott Erkel András hosszú, türelemmel viselt betegségben, 53 évesen hunyt el 2014 decemberében. A család akkor kiadott közleménye szerint az animációs filmproducer Frank Zappa, Michael Jackson, John Coates, Csupó Gábor és Varga Csaba mellett számos világszerte ismert alkotó- és előadóművésszel dolgozott együtt; a vezetésével készült tévé- és mozifilmek a Berlini Ezüst Medvétől az Annecy Kristályig a legrangosabb nemzetközi díjakat nyerték el.

Erkel András 1962-ben született Budapesten. 1988-ban Varga Csaba filmrendezővel megalapította a Varga Stúdiót, majd 1996-ban Londonban alapított stúdiót John Coates brit filmrendezővel. Nemzetközi karrierje 1990-ben indult, a Simpson család című rajzfilm egyik videoklipjében működött közre producerként. Televíziós producerként többek között a HBO, a Disney, a Warner Bros. és a National Geographic médiavállalatoknak szállított filmeket; a Cartoon Network és a Minimax gyerekcsatornáknak csatornaazonosító szpotokat gyártott.

Produceri tevékenysége mellett 2005-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanított, és szintén 2005-től a Baestarts Stúdió vezetője volt. Számos filmszakmai szervezetben vállalt tevékenységet. 2008-ban felkérést kapott a malajziai kormánytól, hogy járuljon hozzá szakmai tanácsaival a helyi digitális animációs filmgyártás elindításához. A 41. Magyar Filmszemle rövidfilm kategóriájában 2010-ben első díjat nyert.

(Forrás: MTI)