A június 15. és 18. között megrendezett Japán Filmhét nézői főként 2019-ben készült műveket láthatnak, melyek nem csupán a szigetország változatos tájait mutatják be Nagasakitól egészen Hokkaidóig, de közös témájuk a nehézségekkel való szembenézés és a továbblépés egy remélhetőleg boldogabb jövő felé. Életünk számos területén érhetnek bennünket tragédiák – legyen az időskori betegség, szerelem, vagy egy számunkra fontos személy elvesztése –, főhőseink viszont ezek ellenére sem veszítik el a reményt, hogy sorsuk jobbra fordulhat. Az élet megy tovább, a kérdés csupán az, hogy mi ezt miképp fogadjuk el.

A nyitóesten a 2010-es évek egyik remekművét mutatják be, a Látogatóban Gyöngyhagyma úr édesanyjánál című lélektani drámát. Ugyan a komor történetet átszövi a jellegzetes japán humor, a mondanivaló sokáig velünk marad a vetítést követően is: nem feltétlenül szomorú dolog a felejtés, még ha demenciáról is van szó.

Yūichi elvált, ráadásul hagymára emlékeztető kopasz feje miatt ráragadt a „Gyöngyhagyma” gúnynév. Meglett férfiként is szeret erotikus történeteket rajzolni, gitárral az oldalán pajkos dalokat énekelni bárokban, s persze jókat inni. Ám a kissé szétszórt látszat ellenére van, amit nagyon komolyan vesz: családja ugyanis mindennél fontosabb számára. Nyugdíjas édesanyja, Mitsue mindenkinek segíteni próbál, ezért gyakran keresik telefonon magukat unokának kiadó csalók, vagy épp közmunkásnak álcázott betörök. Ennél is aggasztóbb azonban erősödő demenciája, s amikor hirtelen elkóborol otthonról, Yūichi kénytelen munkáját hátrahagyva hazarohanni. Az orvosok tanácsára végül rászánja magát, hogy otthonba küldje Mitsuét. Ám az asszony nem tud a közösség részévé válni, mivel betegsége folyton a múltba húzza vissza. Megható történet arról, hogy a felejtés néha nem feltétlenül szomorú dolog; miközben Nagasaki tengerillatú városa bontakozik ki előttünk a háború fanyar utóízével. A film alapjául szolgáló manga írója maga a főhős, Okano Yūichi; s a filmkockákon láthatjuk a képregény születésének pillanatait.

 

Június 16-án az állatbarátoknak adjuk át a nézőteret; az Út az állomáshoz egy lélekmelengető film ember és kutya barátságáról, valamint a veszteség feldolgozásáról. A történet elején Sayaka egyedül látogat el az állomásra, ami szeretettet kutyája, Lou, kedvenc helye, s boldog közös pillanatok színhelye volt. Nehezen dolgozza fel hű társa eltűnését, és szülei kérlelése ellenére sem adja fel a reményt, hogy legjobb barátja egyszer még hazatér. Az osztályából kirekesztett kislány egyből rokonléleknek véli a fehér shiba kutyust, amint meglátja őt a kisállatkereskedésben. Idős kora miatt senki sem akarja megvenni az ebet, ám Sayaka szülei egy fontos kitétellel belemennek az állattartásba; ha megérti, hogy egy kutya élete legfeljebb 10-15 évig tart. Mikor Lou eltűnik, a szülők biztosak benne, hogy végső nyughelyét keresve hagyta el otthonát, ám a kislány ezt nem tudja elfogadni. Keresőútjain ismerkedik meg a Ladybird kávéház tulajdonosával, Fuse úrral, aki szintén elveszített valami fontosat, de a remény még nem hunyt ki benne. A film alapjául szolgáló díjnyertes regény szívmelengető módon mutatja be egy kislány és egy nagypapa barátságát, melyet átsző a közös veszteség súlya, és a tengerpartot átszelő vasutak metaforája. 

 

Ezt egy gasztronómiai utazás követ Hokkaido lankás tájain az Égből pottyant étterem által.  Észak-Japán lankás vidékén, Hokkaidó szigetén található egy gyönyörű farm, melyet Wataru igazgat feleségével és kislányukkal. Mellette rejtőzik egy kis sajtüzem, ahol a fiatal apuka szigorú mestere keze alatt tanulja a sajtkészítést. E vidám családot megannyi hasonló gondolkodású ember veszi körül, s mikor Tokióból egy ifjú pásztor érkezik körükbe, neki is megmutatják, mi rejlik a finom alapanyagok mögött. Az öröm még nagyobb lesz, amikor a sziget egyik híres séfje látogatást tesz a farmon, s a segítségével egy napra éttermet nyitnak, hogy megosszák boldogságukat másokkal.

 

Végezetül a hetet Csak a macska tudja című romantikus drámánkkal zárjuk, melynek nagy kérdése, hogy a szerelem tényleg egy életen át tart-e. Masaru és Yukiko 44 éve házasok; ez idő alatt három gyermeket neveltek fel Tokióban. Ám ahogy a fiatalok kirepülnek, s a pár kettesben marad, férje mintha egyre távolodna Yukikótól. Hiába gondoskodik a férfiról, főz és mos rá, semmi hálát nem kap viszonzásul. Ebből fakadó elfojtott érzései akkor törnek igazán a felszínre, mikor az asszony hőn szeretett macskája eltűnik otthonról, s Masaru egyáltalán nem érti meg felesége szomorúságát. „El akarok válni” – fogalmazódik meg a Yukikóban, aki aggályait legfiatalabb lányukkal, Naokóval osztja meg. Ő volt az, aki inkább a karriert választotta szerelem helyett, s azóta sem mosolygott rá a szerencse ezen a téren. Vajon Naoko döntött helyesen? A közkedvelt manga nyomán készült megindító film elgondolkodtat, hogy néha társaságban magányosabbak lehetünk, mint egyedül. 

Minden filmet japán nyelven, angol és magyar felirattal vetítünk. A jegyár egységesen 500 forint vetítésenként. Jegyek már kaphatók a Toldi mozi pénztárában és weboldalán.