Jeles András a József és testvérei bibliai történetét némafilmként, árnyjátékkal szeretné filmre vinni. Ötletekben nincsen hiány, egyik lehetőségként felmerült az állatok szerepeltetése is. Egyelőre a "titkos kísérletek" folynak - tájékoztatta a filmhut Berta László, a film producere.

A rendező 2000 óta készül arra, hogy tervét filmre vigye, több helyszínötlet is felmerült azóta, amikor - ahogy Berta László fogalmaz a technikai megvalósítással kapcsolatban - "Jeles kitalált egy fantasztikus dolgot".

A film rendhagyónak ígérkezik: operafóliára vetített árnyjátékként elevenedik meg a történet. A színészek, akiknek a koncepció miatt jelmezeik is elnagyoltak, nem lesznek láthatóak, bár szerepel a tervek között az is, hogy az arcuk néha látszani fog. A némafilm alatt végig egy narrátor hangja lesz hallható.

Az előkészületek javában folynak, a producer elmondása szerint Jelesék még "titkos kísérleteket" is végeznek, hogy a kívánt hatást, színélményt elérjék az írásvetítős megoldással. Sőt, az is lehet, hogy állatokat is szerepeltet majd a rendező.

A forgatás harminc napot igényel, helyszínéül egy kultúrcsarnok szolgál majd. Berta László szerint szeptember közepén kéne kezdeniük ahhoz, hogy a jövő évi filmszemlére elkészüljön.

A film 35 mm-re forog majd, az operatőr Babos Tamás lesz. Az előreláthatóan 85 perces filmet az MMK 50 millió, a Történelmi Filmalapítvány pedig 8 millió forinttal támogatta. A József és testvérei a Panoráma Film produkciójában készül.