2015-ben a Verzio DocLab az európai menekültválságra fókuszál. Minden egyes archoz név és történet tartozik, ám ezek a mostani áradatban többnyire elsikkadnak. A program szervezői azt szeretnék, ha a DocLab résztvevői ezeket az arcokat, hangokat, történeteket mesélnék el, és úgy mutatnák meg a háború és pusztulás elől menekülő embereket, mint embertársainkat. A résztvevők rövid filmeket fognak készíteni egy-egy személyről vagy családról. Szólhat a film egy helyszínről, helyzetről vagy a fogadók menekültekhez való hozzáállásról is. E portrék vagy rövid videók legyenek személyes állásfoglalások, amelyek megértésre és cselekvésre szólítanak fel. Nincs semmilyen formai megkötés, de a pályázó végezzen a témában valós eseteket feldolgozó alapos kutatást. Lehet kísérleti munkával is jelentkezni, de homlokterében az egyén és a hatni akarás álljon. A résztvevők már leforgatott videórészlettel jöjjenek, és a workshopon kapnak szakmai segítséget a vágáshoz és a narratív struktúra kialakításához. A végeredmény (vagy részletek egy folyamatban lévő munkából) a fesztivál utolsó napján lesznek bemutatva, illetve ekkor kerülnek online feltöltésre. A program célja a probléma tudatosítása és a menekültekkel szembeni attitűd megváltoztatása. A workshopra filmeseket és a dokumentumfilm és az emberi jogok iránt érdeklődő egyetemi hallgatókat várunk. Alapvető filmes tapasztalat szükséges. A projekt rövid leírását és egy szakmai életrajzot az info@verzio.org e-mail címre várnak a szervezők, október 25-ig.

verzio4600

Those Who Feel the Fire Burning

Az OSA Archivum a Verzió Film Alapítvánnyal közreműködve évente megrendezi a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Filmfesztivált Budapesten. 2004 óta OSA Archivum kiemelkedő projektje a Verzió, mely arra törekszik, hogy kiváló dokumentumfilmeket hozzon Budapestre. A fesztivál fővédnökei, Jancsó Miklós és a Magyar Helsinki Bizottság. A fesztivál alapvető célja, hogy bemutassa az emberi létállapotokat, hogy több szempontból és kritikusan nézze és láttassa a világ állapotát, annak sokféleségét és a végbemenő változásokat. A filmfesztivál, valamint a hozzá kapcsolódó kulturális és közösségi rendezvények révén segíteni kívánja a film iránt érdeklődők emberi jogi és dokumentumfilmes ismereteinek növelését. A filmek témái a mai világ problémái: polgárháborúk, háborús bűnök, terrorizmus, politikai elnyomás, sajtószabadság, kisebbségek, elfogadás és tolerancia vagy nacionalizmus, idegengyűlölet és rasszizmus, egyenlő esélyek, a nők jogai, a gyermekek elleni erőszak, drog problémák, korrupció, családon belüli erőszak.

verzio3600

The Shelter


AZ IDEI PROGRAM AZ ALÁBBI SZEKCIÓKBÓL ÁLL:

Nemzetközi panoráma: Válogatás a legfrissebb dokumentumfilmek legjavából, amelyekben a kreatív filmezés összefonódik a politikai aktivizmussal és a világról való gondolkodással.                                                                                                                                             Magyar panoráma: Az égető társadalmi problémákat boncolgató legújabb magyar dokumentumfilm-termés.                                                       NEXT: Diákfilm-verseny: A Verzió történetében először versenyt hirdet kezdő- és diákfilmeseknek.
Mozog a világ: A migrációs krízis – a menekültügy és a migráció bonyodalmait vizsgálja történelmi távlatokban.
A megfigyelés dokumentumai: A Moving Walls 22 / Watching You, Watching című kiállítással összefüggésben a Verzió a megfigyeléssel kapcsolatos kérdéseket vizsgáló és azokra reflektáló filmeket mutat be.
Fesztivál keresztutak: a Nürnbergi Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivállal közös program.                                                                              A Diákverzió várja azokat a középiskolásokat, akiket érdekelnek a mai emberi jogi kérdésekkel foglalkozó filmek, és szívesen beszélgetnek is róluk.

Öt izgalmas, emberi jogi témájú dokumentumfilmekkel, beszélgetésekkel, vendégekkel, szakértőkkel, diákvetítésekkel és más programokkal teli nap a November 10-től a 12. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon!