2024. június 12-én a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik a MOZ.GO. Az Agatha Christie stílusát idéző, humoros fordulatokban is bővelkedő krimi-vígjátékban a színészből nyomozóvá avanzsáló főszereplőt Kern András alakítja. Mellette olyan színészlegendákat láthatunk a vásznon, mint Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, a fiatalabb generációból pedig többek között Stefanovics Angéla, Keresztes Tamás és Elek Ferenc szerepel a filmben. A fesztiválon lesz a premierje többek között Pigniczky Réka Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című filmjének. 55 év, 1300 dal, 45 ország, megszámlálhatatlan fellépés. A legendás Kaláka megzenésített versein immár a harmadik generáció nő fel határainkon innen és túl.

Ott vetítik először Hegedűs Péter Hallasz engem? című VR és animációs elemeket is tartalmazó, formabontó alkotását és Surányi András Eötvös Péter című portréfilmjét, mely a nemrégiben elhunyt, világhírű zeneszerző életét mutatja be. A MOZ.GOn lesz a díszbemutatója az Ők tudják, mi a szerelem című alkotásnak Rátóti Zoltán és Tősér Ádám rendezésében, Udvaros Dorottyával és Blaskó Péterrel. Idén először olyan, még készülő magyar alkotások kulisszatitkaiba is betekinthetnek a látogatók, mint a Hunyadi és a S.E.R.E.G.

Ma este gyilkolunk / Fotó: InterCom

A filmek mellett többek között olyan zenei programok színesítik a MOZ.GO kínálatát, mint a Budapest Bár, Szirtes Edina Mókus, a Hot Jazz Band, DJ LVL & Infraghandi, DJ Szabó Simon, Vecsey H. Miklós pedig Cseh Tamás dalokat énekel majd.

Az igazi hard core rajongók bérletet is válthatnak. A fesztivál szabadtéri vetítésekkel, több magyar film premierjével, nemzetközi fesztiváldíjasokkal, felújított klasszikusokkal, sztárokkal, közönségtalálkozókkal, gyermek- és ifjúsági programokkal, kiállításokkal, koncertekkel és gasztroprogramokkal várja a filmek és alkotóik iránt érdeklődőket. Az esemény záróakkordjaként június 15-én adják át a Magyar Mozgókép Díjakat. Amikor minden a filmről szól, négy nap mozi!

Részletes program és jegyek: www.mozgokepfesztival.hu

(X)

Címlapkép forrása: Magyar Mozgókép Fesztivál