A filmes program nemzetközi szekciójában 91 filmet mutatnak be a világ különböző országaiból, Irántól Uruguay-ig bezárólag. A magyar versenyben 49 filmet vetítenek, köztük olyanokkal, mint Az itt élő lelkek nagy része a Buharov-párostól, a Zero Nemes Gyulától, vagy a Szerdai gyerek Horváth Lili rendezésében.

Láthatók lesznek az Együttléten a három éve indított Úton online filmfesztivál legtöbb szavazatot kapott filmjei is. A vetítéseken kívül rendeznek filmworkshopot, valamint nyilvános forgatást szerveznek a Monostori Erőd Ópium termében, ahol a helyszín adta lehetőségekkel élve a résztvevők bepillanthatnak a műhelytitkokba.

Ami a zenei fellépőket illeti, ott lesz Hamid Drake, Geröly, Grencsó, Ferenczy Gyuri és a Rackajam, Müller Péter Sziámi AndFriends és a Tudósok. Az idei tematika a szervezők közleménye szerint káosz és rend, de hogy ez mit takar, az majd a rendezvényen derül ki.

A fesztivál facebook oldala ide kattintva található.