Bárdos Judit a lapis lazuli féldrágakőből készült Kék Kocka díj 16. kitüntetettje. A művésznő a díjat pénteken Karlovy Varyban az 56. nemzetközi filmfesztiválon vette át.

Az elismerést az innogy CR energetikai cég, a Magyar Villamosművek (MVM) leányvállalata, adományozza 2006 óta azoknak a színészeknek, akik rendkívüli művészi teljesítményt nyújtottak a cég által támogatott filmekben. Az innogy CR eddig több tucatnyi cseh film elkészítését támogatta.

A felvidéki magyar színésznő a Fair Play, Čertí brko (Ördögtoll) és a Poslední závod (Utolsó verseny) című cseh filmekben nyújtott, a csehországi filmkritikusok által is elismert rendkívüli alakításaiért kapta meg a Kék Kocka díjat.

Bárdos Judit a Čertí brko című filmben

"Bárdos Judit minden szerepében nagyon meggyőző tud lenni. A Kék Kocka elismerés teljes joggal jár neki" - jelentette ki Tomás Varcop, az innogy CR vállalat igazgatótanácsának elnöke.

"Számomra mindhárom szerep olyan volt, mint egy ajándék. Lehetőséget kaptam egymástól teljesen eltérő és nagyon szép szerepek eljátszására. Nagyon örülök, hogy mind a három film a közönségnek is tetszett, örömet szerzett" - nyilatkozta Bárdos Judit.

Az Utolsó verseny című sporttémájú drámát Karlovy Varyban a nemzetközi filmfesztivál Horizontok elnevezésű szekciójában mutatták be.

Bárdos Judit 1988-ban született Pozsonyban. A magyar közönség olyan filmekből ismerheti, mint Kenyeres Bálint Out című alkotása és Nemes Jeles László Napszálltája. Legutóbb az idei év elején, Deák Kristóf Az unoka című filmjében láthattuk őt a hazai vásznakon. 

Forrás: MTI / Bárdos Judit az Utolsó verseny c. film forgatásán / Fotó: Deník.cz