A németországi Cottbusban, a Spectrum szekcióba hívta meg a filmet a fesztivál programigazgatója. Ez a szekció a mainstream-en túlmutató, innovatív filmeket mutatja be a német közönségnek.

A Baltikum „A” kategóriás fesztiválján pedig a Just Film programban versenyez majd, az itthon eddig nagy kritikai elismeréseket kapott magyar tinifilm. A film nézettsége itthon már 12 ezer fő felett jár és még látható a mozikban.

RLSM: Netes románcnak indul, valami durvább lesz belőle

Megérkezett az első igazán 21.századi témát választó magyar tinidráma, ami ráadásul szórakoztató is lett. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) kamaszkorú szereplőit könnyű megkedvelni, szirupos románcok helyett pedig a közösségi média és a féktelenül tomboló hormonok veszélyes elegyét kapjuk tőle a nyakunkba.

Schwechtje Mihály jelenleg új forgatókönyvén dolgozik Berlinben a Nipkow program ösztöndíjának köszönhetően, januárban pedig második színházi rendezését kezdi meg a Jurányi Házban a FÜGE támogatásával. A darab munkacíme Keserű víz, és az idén bemutatott Aki bújt, aki nem című kisjátékfilmjéhez hasonlóan súlyos társadalmi problémákat feszeget majd.

Borítókép: RLSM