Külföldi mércével átlagos árú, a magyar filmek költségvetéséhez képest drága lenne a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre Sorstalanság című regényének megfilmesítése. A gyártási jogokat birtokló cég a tervezett film több mint egymilliárd forintra becsült költségére állami támogatást is kér.
Öt éve foglalkozik a Magic Media Rt. az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regénye megfilmesítésének gondolatával, a cég akkor vásárolta meg a gyártási jogokat. Barbalics Péter producer elmondta, több lehetséges koprodukciós partnerrel tárgyalnak a film elkészítésében való közreműködésről. A producer szerint a magyar államnak is részt kellene vállalnia a film finanszírozásában, már csak a Kertész Imrének adományozott kitüntető cím okán is.
A produkció, a támogatás reményében, pályázatot nyújt majd be a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz, a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz, illetve az Országos Rádió- és Televízió Testülethez, s szeretnék a televíziók valamelyikét is megnyerni az ügynek mondta Barbalics Péter. A producer szerint a Sorstalanság európai mércével mérve átlagos költségvetésű alkotás lesz, magyar mérték szerint azonban magas; a film elkészítése minden bizonnyal meghaladja majd az 1 milliárd forintot.
Az alkotók elsősorban magyarországi forgatási helyszínekben gondolkodnak, ám a jövőbeni koprodukciós partnerektől, illetve a külföldi tőke nagyságától is függ, hol és mennyi jelenetet vesznek fel. Ezzel kapcsolatban a producer közölte, hogy tárgyaltak már német és olasz filmgyártókkal, valamint a Bajor Filmtámogatási Alapítvánnyal is. A forgatókönyvet tíznél több cég kérte el a Magic Mediától, ám Barbalics szerint reálisan két-három fog érdemi ajánlatot tenni a produkcióban való közreműködésre.
A Sorstalanságot Koltai Lajos operatőr rendezi majd; a film forgatókönyvét Kertész Imre írta. Az első rendezésére készülő Koltai Lajos azt nyilatkozta, hogy a forgatást a jövő ősszel kezdik meg. Koltai szerint angol nyelvű filmben gondolkodtak, ám egyre inkább hajlanak arra, hogy magyarul beszélő legyen az alkotás.