A szakmai együttműködésre bátorító programsorozatot 18. alkalommal rendezik meg, idén a "kollektívák" lesz a rendezvény jelszava, és a feltörekvő tehetségek részvételével a "közösségi kreativitás határait próbálják felfedezni" - olvasható a Cineuropa cikkében. Carlo Chatrian, a fesztivál művészeti igazgatója és Mariette Rissenbeek, a program szervezője elmondta: "A Berlinálén a filmek mellett legalább olyan fontosak a közösségi folyamatok, amelyeknek a végére kialakulnak ezek a mozgóképes munkák. A Berlinale Talents-szel gondozni szeretnénk a kamera előtt és mögött álló emberekhez fűződő hosszútávú kapcsolatunkat."

86 országból 125 nő, 123 férfi, és hat olyan személy nyert meghívást, akik nem kívánták megadni a nemüket. Számos szakma képviseltetni fogja magát a Berlinale Talents-en: rendezők, producerek, színészek, forgatókönyvírók, operatőrök, vágók, látványtervezők, zeneszerzők, hangmérnökök, értékesítési ügynökök és kritikusok. Illetve 40 filmtervet is bemutatnak majd.

Jelenetkép az Egy fiú című filmből

Bakony Alexa a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában dokumentumfilm-rendező szakon. A Filmalap által elindított Inkubátor Programjában készül Egy fiú című filmje, amelynek a 18 éves, egy szabolcsi faluban élő Tóbiás a főszereplője. Női testbe született, de férfiként azonosul, a családja mindent megtesz, hogy támogassák őt. A szülő-gyerek kapcsolatot bemutató filmet élén nemzetközi érdeklődés övezi, a zágrábi, a szarajevói, a thessaloniki és az amszterdami fesztivál szakmai fórumain is bemutatták a filmtervet, támogatta azt a Sundance Institute.

Jelenetkép a Pannónia dicsérete című filmből

Nagy Borbála Budapesten tanult filmelméletet, közben kisfilmeket készített, újságíróként dolgozott és számos workshopban vett részt itthon és külföldön. 2011-ben kiköltözött Berlinbe, 2012-től pedig a Német Film- és Televíziós Akadémia (dffb) hallgatója. Két éve a Szarajevói Filmfesztivál tehetséggondozó programjába is beválogatták, legutóbbi, Pannónia dicsérete című kisfilmje egy magyar általános iskolában játszódik: a miniszterelnök látogatására készülve egyre nagyobb lesz a káosz, közben pedig az egyik tanuló lázadásra készül.

A Berlinale Talents részletes programját február 11-én hirdetik ki.

forrás: Cineuropa