Kapcsolódó anyagok

Az egész hétvégén át tartó eseményen összesen 21 konzervatív és patrióta hangvételű filmet vetítenek majd. „Az amerikai filmipar profán módon befolyásolja az amerikai kulturális élet fejlődésének irányát és tempóját. Túlságosan hosszú ideje fejtik ki a filmek káros hatásukat a hagyományos amerikai értékek, a hit és a patriotizmus ellenében”, mondta el Jim Hubbard, a fesztivál alapítója, majd hozzátette, hogy a fesztivál „hangsúlyozni kívánja, hogy Amerika nem egy idióta nemzet otthona, ahogy azt Michael Moore sugallja”.
 
Michael Wilson Michael Moore Hates America című dokumentumfilmje válasz a Bush terror elleni háborúját kritizáló Fahrenheit 9/11-re, míg a Moore 1989-es Roger and Me című filmjére utaló Michael and Me egy talkshow műsorvezetőjét Larry Eldert hívja segítségül, hogy „megtanítsa Moore-t egy-két dologra.”

Szintén a fesztivál programjában szerepel a Beyond the Passion of the Christ: The Impact című dokumentumfilm, mely a Mel Gibson filmje által vilgászerte kiváltott reakciókkal foglalkozik. Egy másik nem fikciós alkotás a DC 9/11: A Time of Crisis, Timothy Bottom és Bush elnök főszereplésével, valamint a To End All Wars című 2001-es II. világháborús dráma Kiefer Sutherland főszereplésével.