David Rubin, az Amerikai Filmakadémia elnöke szervezet csaknem tízezer tagjának hétfőn elküldött levelében azt is közölte, hogy az Oscar-díjkiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják: nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után.

A 93. Oscar-díjátadó gálát április 25-én tartják Los Angelesben. Rubin még a jelölések bejelentése előtt elmondta, hogy a Dolby Színház mellett ezúttal egy másik helyszínről is jelentkezik a műsor: a belvárosi Union Station pályaudvarról. A pandémia elleni védekezés jegyében, az alkotók és a szervezők biztonsága érdekében az Oscar-jelölt produkciók vetítései is elmaradnak, nem rendezik meg a legjobb nemzetközi filmes kategória jelöltjeinek koktélpartiját, és nem szerveznek nyilvános találkozókat a rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs, nemzetközi filmes, valamint sminkes és fodrász kategóriába bejutott jelöltekkel.

Vanessa Kirby a Pieces of a Womanben (Fotó: Netflix)

Továbbá elmarad a hagyományos nagyszabású londoni és New York-i Oscar-díjkiosztónéző parti is. Rubin ugyanakkor azt ígérte levelében, hogy az Oscar-műsor "egyedülálló és emlékezetes" lesz, mivel ideális producertrióra bízták a programot: Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh dolgozik rajta.

A magyar idő szerint április 26-án, hajnali kettőkor kezdődő közvetítés miatt azért megérni fennmaradni (vagy nagyon korán kelni), mivel a legjobb női főszereplő kategóriában Vanessa Kirby-ért, Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszereplőjéért szoríthatunk. A 93. Oscar jelöltjeiről bővebben itt írtunk. Az Oscar-gálát az ABC televízió közvetíti élőben, és több mint 225 ország és térség televízióiban látható.

Forrás: MTI