A filmtörvény megalkotásához szükséges két kardinális kérdéskörben körvonalazódik a megegyezés a filmszakma és a kultusztárca között – tájékoztatott hétfőn Sámuel Balázs, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jogi főosztályvezetője.

Elmondta: a mostani egyeztetés után nagy esélyt lát arra, hogy a következő tárgyaláson írásban is kialakítsák a közös koncepciót a filmipar közvetlen, illetve közvetett állami támogatásáról.

Sámuel Balázs ismertetése szerint a filmipar közvetlen támogatását a GDP-hez kötnék; mértéke annak 4 ezrelékéhez közelítene. Ez az érték a 2002-es költségvetésből hozzávetőlegesen 6 milliárd forintos anyagi segítséget jelentene a filmszakmának.

A filmszakma képviselői a közvetett támogatás terén szeretnék elérni, hogy – a már meglévő kedvezmények mellett – a filmforgalmazás ne essen társasági adó alá – jelezte a jogi főosztályvezető. Sámuel hozzátette: a szakma kérésére megpróbálnak a jelenlegi 12,5 százalékos áfánál alacsonyabb értéket meghatározni.

A hétfői egyeztetésen a filmesek vállalták, hogy a szakmával egyeztetve kialakítják a normatív támogatás szempontjait, és a következő tárgyalásra már azzal érkeznek. Sámuel Balázs megítélése szerint – ha az idén meg is alkotják a törvénytervezet koncepcióját – nincs esély arra, hogy még ebben a kormányzati ciklusban a parlament elé kerüljön a törvény normaszövege.
(MTI)