A mozgóképipar változatos és izgalmas világába már fiatal pályakezdőként is be lehet kapcsolódni, hiszen a magyarországi film- és tartalomgyártás fellendülése mellett a hazánkban forgató nemzetközi szervízmunkáknak is jelentős munkaerőigénye van. A szektor irányításáért felelős szervezetként a Nemzeti Filmintézet célja a szakember-utánpótlás elősegítése a hazai filmgyártás versenyképességének fokozása érdekében.

Az NFI Képzés csapata már több kutatást készített a filmgyártás, televíziózás, utómunka, terjesztés és háttériparágaik humán erőforrásainak felmérésére, hogy a filmipari dolgozók helyzetét és képzési igényeit megismerje. A kutatási tapasztalatokra alapozva írja ki az intézmény a hiányszakma képzések támogatási pályázatait és előadásokat, workshopokat is szervez hazai és külföldi szakértők bevonásával a magyar filmeseknek.

A legutóbbi NFI kutatás azt mérte fel, hogy a magyarországi 9-13. osztályos tanulók mennyire ismerik a filmipar felépítését, a karrierlehetőségeket és az egyes szakmai feladatkörök jellegét, továbbá mi tudná őket arra motiválni, hogy a filmes karrierutat válasszák. A kutatás tanulsága, hogy kiemelt figyelmet érdemel a mozgóképes pályaorientáció, illetve a pályamódosítás támogatása is.

A fentiekre való tekintettel február közepén az NFI új pályázatot írt ki pályaorientációs rendezvények támogatására, amelynek célja, hogy elősegítse a középiskolás korosztály eligazodását a mozgóképipar adta széleskörű lehetőségek között. Iskolai szervezésű rendezvényekkel és külsős szakemberek bevonásával megvalósuló, iskolában és iskolán kívüli rendezvények szervezésével egyaránt lehet pályázni. A nyertes pályázóknak az NFI Képzés csapata szakmai konzultációt is biztosít, és szükség esetén szakembereket ajánl a sikeres pályaorientációs rendezvények érdekében.
A Nemzeti Filmintézet az új pályázatra elsősorban középiskolák jelentkezését várja.

A pályázat részletei itt olvashatók. 

Forrás: NFI / Címlap: NFI Szerepcsere tábor (fotó: Kocsis Judit)