A Los Angelesben született, Budapesten tanult és jelenleg Hollywoodban alkotó rendező egyebek mellett a Kontroll, az Elhagyott szoba (Vacancy), A szállítmány (Armored) és a Ragadozók (The Predators) című filmjeivel vált ismertté. A Los Angeles-i magyar főkonzulátus szerdai közleménye szerint Antal Nimród tiszteletére fogadást rendeztek.
Itt megjelent a filmvilág több képviselője, köztük a Budapesten is működő Raleigh Stúdió vezetői, valamint Colin Gray, A szabadság vihara (Freedom Fury) rendezője, Csupó Gábor és Herendi Gábor rendező, Nesim Hason producer és Kamarás Iván színművész. Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul a kitüntetés átadásakor hangsúlyozta, hogy Magyarországnak meg kell becsülnie azokat a nemzetközileg ismert személyiségeket, akik szakmai sikereik közepette mindig örömmel gondolnak magyar gyökereikre.
A fogadáson a főkonzul bejelentette, hogy 2010. november 18-21. között rendezik meg a 10. Los Angelesi Magyar Filmfesztivált, az irányítása alatt álló képviselet és a Raleigh Stúdió védnökségével. A fesztivált 1996-ban alapította a Bunyik Entertainment. Bunyik Béla fesztiválelnök azóta is a magyar filmgyártás alkotásainak elkötelezett hollywoodi bemutatója.
A nyitóestén Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotását mutatják be, amely egyúttal a 83. Oscar-verseny hivatalos magyar nevezése is. Az eseményen a szervezők életműdíjat adnak át Andy Vajna producernek. A bemutatandó művek között szerepel majd Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid, Groó Diana Vespa, Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról, Orosz Dénes Poligamy, Dyga Zsombor Köntörfalak, Makk Károly Úgy, ahogy vagytok és Pigniczky Réka Inkubátor című filmje.