A történetben két legénybúcsús csapat versenyez egymással, hogy megnyerjék a több millió forint értékű főnyereményt. Dani (Virsinszki Zoltán) menyasszonyával (Nagy Alexandra) együtt szedi össze versenytársait, úgy hogy a győzelem biztos lehessen. Így kerül be a csapatba a zseni egyetemi matektanár (Sütő András), a régi, laza gimis barát (Varga Ádám) és a mindig vidám és pozitív Pali bácsi (Kálloy Molnár Péter).

A film szereplőin keresztül, olyan kontraszt pontokat kötünk össze a történetben, amik önmagukban talán nem is lennének annyira viccesek – sőt talán inkább szomorúbb sorsok gazdái a karakterek - de így együtt, egy csapatban közös célért küzdve folyamatos nevetést váltanak ki bennünk”– nyilatkozta a rendező, Rózsa Gábor. „Helyszínekben is ugyanerre igyekeztünk figyelni. A változatosság talán az egyik legfontosabb elem volt a helyszínválasztásoknál. Egészen az épített luxus környezettől kezdve a rigó énektől hangos lankás erdős részekig próbáltunk válogatni. Mindent Hajdúböszörmény és környékén oldunk meg. A város lelkileg rengeteg energiát adott nekünk a Mentés Másképp című filmem óta. Így ezt igyekszünk meghálálni azzal, hogy itt maradunk.”

Rózsa Gábor, Virsinszki Zoltán és Nagy Alexandra / Fotó: Leonardo Delavega

A forgatókönyvet Rózsa és Virsinszki Zoltán együtt írták. A rendező a Legénybúcsú extrában egy izgalmas alaphelyzetből indult ki: „Az volt a célom, hogy olyan vígjátékot rakjunk össze, ami önmagában viccek nélkül is izgalmas történetet mutat be. És ezen felül tűztük ki azt a célt, hogy olyan intenzitással jöjjenek a poénok egymás után, hogy a néző kénytelen legyen újra nézni majd a filmet, hiszen rá fog jönni, hogy a nevetés miatt újabb és újabb további gag-ekről maradt le.” 

A film vezető operatőre Rózsa Olivér, látványtervezője pedig Elek Kamilla, a gyártó a Rózsa Produktum kft. Az alkotók egy olyan filmnek szánják, amit már nagyon régen vártak ők maguk is a vígjátékok kínálatába.

A Legénybúcsú Extra 2023-ban várható a mozikban, az érdeklődők Facebookon követhetik őket.

Forrás: Rózsa Produktum kft.