A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő filmjének forgatásához zarándoklatot tervezők és túrázók jelentkeztek, hogy megtegyék a 7 napos, 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokutat. Naponta akár 8 órán keresztül is gyalogoltak a természetben, miközben hajlandóak voltak bepillantást engedni a film készítői számára az út közben megfogalmazott – élettel, kitartással, hittel kapcsolatos – gondolataikba.

A film főszereplői különböző háttértörténettel érkeztek a zarándokútra: van köztük olyan, aki már végigjárta a spanyolországi El Caminót, de most vegánként próbálta teljesíteni a „magyar verziót”, van egy tragikusabb sorsú, de vallásosságát mindvégig megőrző hivatásos vadász a hű kutyájával, valamint egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért.

Hinterdorfer Gábor zarándok (fotó: Budamount Film)

A rendező Boegi Máté, aki három országban rendezett már rövidfilmeket, jelenleg Koppenhágában készíti első saját játékfilmjét, valamint az Ivan & The Parazol egyik videóklipje is az ő nevéhez kapcsolható. Az operatőr a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie, aki tavaly elnyerte a legjobb operatőr díját az ASC Student Heritage Award Dokumentumfilm kategóriában (diákként ez a legnevesebb elismerés az USA-ban). Jelenleg Los Angelesben él és dolgozik, valamint az USC School of Cinematic Arts-on tanít. A film rendezője és operatőre fiatal házasok, mindketten az USA-ban tanulták a filmkészítést, de a zarándokfilm miatt hazautaztak egy kis időre. (Melanie is magyar nemzetiségű, jól ismeri a Balaton és a Bakony vidékét.)

A BUDAMOUNT Film egy új produkciós iroda, amely saját filmes ötleteit valósítja meg. Kiemelten fontos számukra a magas képi és hangzásbeli minőség, emellett szeretik a hazai gyökerű témákat, fontos számukra a természet. Az alapítók, Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a közönség május 14-én, szombaton 13:20-kor láthatja a Duna TV műsorán.

 

Forrás: Budamount Film