Pálfi György Hukkle című filmje 4 díjat kapott: a versenyprogam zsűrije a kiemelkedő művészi teljesítményt különdíjjal jutalmazta, a külföldi kritikusok szövetsége, a Fipresci szintén különdíjjal értékelte a filmet. A Hukkle volt Cottbusban a közönség kedvence is, és a legjobb elsőfilmnek járó díkat is Pálfi vihette haza.

A másik nagyjátéfilm a versenyprogramban Cs. Nagy Sándor Aranyváros című filmje volt, amely a német filmklubok szövetségének különdíját nyerte el. A filmet két hete mutatták be a hazai mozik.

A rövidfilmek versenyében Fliegauf Benedek Hypnos című munkája kapta meg a zsűri különdíját. Bár a Magyar Filmszemlén nem került be a versenyprogramba, a Hypnos egy szinttel feljebb lépve a kelet-európai mezőnyben állta meg a helyét, mintegy visszamenőleg is megkérdőjelezve a 2002-es szemle előzsűrijének döntését. Összeségében elmondható tehát, hogy a magyar delegáció teljes sikerrel vett részt Cottbusban, hiszen mindhárom résztvevő díjat nyert.

A fesztiválon válogatást mutattak be a régió legnézettebb filmjeiből. Herendi Gábor Valami Amerika című filmjét is meghívták és hatalmas érdeklődés mellett vetítették. Az utóbbi öt év legsikeresebbb magyar filmje az első nemzetközi erőpróbát a kelet-európai megmérettetést sikerrel vette, hiszen a film nagy tetszést aratott a nézők körében, bizonyítva ezzel, hogy a poénok nem csak magyarul ütnek. 17 ország 151 filmje szerepelt a programban, s egy hét alatt 12500 néző váltott jegyet a vetítésekre. A fesztivál fődíját a cseh Bohdan Sláma Vadméhek című filmje kapta meg.