A bejelentés szerint a Kodak külföldi leányvállalatait nem érinti a csődvédelem. A társaság magyar leánycége, a Kodak Fényképészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1991-ban alakult, jegyzett tőkéje 800 millió forint. Fő tevékenysége a "vegyes termékkörű nagykereskedelem", a cég beszámolója szerint a tradicionális fotós és digitális fotós termékeket forgalmazó üzletágak 2007-től megszűntek. A vállalatnak folyamatosan, rohamosan csökkenő árbevétellel kell szembenéznie: 2002-ben még 4,5 milliárdos forgalmat ért el, 2007-ben már nem érte el a 3 milliárdot, 2010-ben csupán 640 milliós árbevétele volt. Legnagyobb veszteségét, 616 millió forintot 2003-ban volt kénytelen elkönyvelni, de két éve is mínuszban zárt.

kodak_500


A Kodak végvonaglásáról elterjedt hírekre még e hónap elején is azzal reagáltak a cégnél, hogy "piaci pletykákat és spekulációkat nem kommentálnak", de ez jelentős változás volt ahhoz képest, hogy szeptemberben még határozottan visszautasították a híreszteléseket, mondván, hogy a cég "kitart kötelezettségei teljesítése mellett, és nincs szándékában csődvédelemért folyamodni". A Kodak az utóbbi időben több mint ezer szabadalom eladásából igyekezett pénzhez jutni, az adásvételi tárgyalások azonban egyelőre nem sikeresek - írja az MTI a Financial Times-ra hivatkozva.

kodakkamera_500


A George Eastman - a tekercselt filmszalag feltalálója - által 1892-ben alapított Eastman Kodak Company az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilm piacán, a csúcsponton, 1976-ban a társaságé volt az amerikai piac 90 százaléka. A bajok az 1990-es évek vége óta sokasodnak, mióta a digitális fényképezés kiszorítja a filmet. A Kodaknak utoljára 2007-ben volt profitja.