Magyarok először a Raindance-en

Két magyar film egyesült-királysági premierjére kerül sor a londoni Raindance filmfesztiválon a napokban - tudatta a Magyar Filmunió. Az idén 19. alkalommal megrendezett seregszemle a nagyvilág független filmterméséből mutat be válogatást a Piccadilly Circus Apollo mozijában szeptember 28 – október 2. között. Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című második játékfilmje és Pejó Róbert rendezői díjas Látogatás című thrillere is bemutatkozik a londoni filmfesztivál közönségének. Mindkét alkotás a Berger József vezette Mythberg Films produkciójában készült 2010-ben. Továbbá Moldoványi Ferenc négy kontinensesen forgatott, gyereksorsokat bemutató kreatív dokumentumfilmjét, az Another Planet/Másik bolygó-t újabb nemzetközi filmdíjra jelölték. Ezúttal a Kansas Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije, mely a holnap kezdődő fesztivál 13 döntőse közé terjesztette fel a többszörös díjnyertes, európai koprodukcióban készült mozgóképet.

 


Nézd meg Miklauzic Bence filmjének előzetesét!


Görögországba utazott a Felnőttek

Fabricius Gábor Felnőttek című kisfilmje a Naoussa Shorts Fiction válogatásban vett részt a szeptember 29. és október 2. között, Görögországban megrendezett Naoussa International Film Festival-on. A Puha neon fejlövés szerzőjének alkotása hét lány reakcióján keresztül mesél el egy egyéjszakás kapcsolatot. Piri (Móga Piroska) lassan érti meg, hogy valójában miről is szól a szerelem Budapesten. A szereplők között feltűnik Harcsa Veronika és Polgár Tamás is.


Nézd meg a Felnőttek előzetesét!


Tizenöt rövidfilm verseng az Európai Filmdíjért

Az Európai Filmakadémia honlapján tette közzé a rövidfilmes kategória idei jelöltjeit. Az alkotásokat európai rövidfilmes fesztiválok független zsűrijei választották ki a seregszemléken versenyben lévő filmek közül - adta hírül az MTI. A mezőnybe három svéd produkció (a Sma barn, stora ord; a Handelse vid bank és az Aterfödelsen), két német (a Jessi és a román koprodukcióval készült Apele Tac), két olasz (a Terry Gilliam rendezte The Wholly Family és a holland koprodukcióval készült I lupi), két lengyel (a Paparazzi és az Opowiesci z chlodni), valamint a dán Berik, a román Derby, a spanyol La Gran Carrera, a belga Dimanches, az izraeli Tse és az osztrák Hypercrisis című film jutott be. A jelöltek között rövid játék- és dokumentumfilmes munkák is szerepelnek. A kategóriánkénti jelöléseket november elején jelentik be a sevillai filmfesztiválon. A Filmakadémia díjairól a testület 2500 fős tagsága szavazással dönt.

whollyfamily_500


20 éves a magyar HBO

20 éve, azaz 1991. szeptember 28-án kezdte meg magyar nyelvű, előfizetéses műsorának sugárzását Magyarországon az HBO (Home Box Office). Az eleinte VHS-ről terjesztett adás műsorideje és minősége is folyamatosan nőtt, a heti 120 órát a napi 24 órás műsoridő, a VHS-t a műholdas sugárzás váltotta fel, ma pedig már ötcsatornás választékot és extra szolgáltatásokat is kínál az HBO.