A filmszerető közönség csütörtöktől vasárnapig dokumentumfilmekből, rövid- és nagyjátékfilmekből, illetve animációs filmekből láthat válogatást a Művész Moziban. Csütörtökön este az Ultra című, amatőr atlétákról és egy extrém maratonról szóló dokumentumfilmmel startolunk, a film rendezője és főszereplője, Simonyi Balázs jelenlétében, akivel Szász Attila beszélget. A filmnapokon a marosvásárhelyi közönség Zágoni Balázs rendezőt is megismerheti, akivel A püspök reggelije. Márton Áron első 50 éve című dokumentumfilm szombati vetítése után Haller Béla professzor beszélget.
 
A gyermekeket a Salamon király kalandjai című, 2017-ben készült magyar-izraeli koprodukciós filmmel várjuk, amely humorosan, kalandokkal fűszerezve mutatja be a legendás király személyiségét. A nagyjátékfilmek között két, a 20. század jelentős történelmi eseményeire reflektáló alkotás szerepel: Szász Attila Örök tél című filmje, amely a Szovjetunióba deportált 250 ezer magyarnak állít emléket, akikből 100 ezer soha nem tért haza, illetve Gárdos Péter Hajnali láz című filmje, egy megható történet a Holokauszt kegyetlenségét leküzdeni képes élniakarásról.

Farkas Franciska az Örök tél című filmben

A Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok vasárnap két, egymással teljesen ellentétes hangulatú filmmel zárul: a Madarász Isti rendezte, Egy szerelem gasztronómiája című vígjátékkal és Nemes Jelen László Napszállta című drámájával, amely a világháború küszöbén játszódik Budapesten. Ez utóbbit a Voodoo Films 2019 júniusától Romániában is forgalmazza.   

Az utóbbi években a Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok több kiegészítő programmal várja közönségét. A filmnapok előestéjén, március 27-én, szerdán nyílik a marosvásárhelyi fotóművész, Fekete Zsolt (Lét)állapotok című fotókiállítása a K’Arte Szobában, a G Caffé-ban pedig Deák Kristóf legújabb filmjét vetítjük (A legjobb játék) egy rövidfilmes blokkban, aki 2018-ban Oscar-díjat kapott a Mindenki című kisjátékfilmjéért.

A legjobb játék

A Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok keretében mutatjuk be az Infinitezimal folyóirat magyar számát (Balassi Bálint, Barabás Miklós, Bolyai Farkas, Radnóti Miklós, Ligeti György, Kurtág György, Hamvas Béla, Bartis Attila, Bocsárdi László és más jeles magyar kulturális személyiségek). Az est házigazdája, Sebastian-vlad Popa szabad beszélgetésre invitálja a közönséget. Meghívottak Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművész, Török István, a Spektrum Színház igazgatója, Horațiu Mihaiu költő építész és díszlettervező, valamint Gavril Țărmure a folyóirat igazgatója. Az est zenei momentumát Márkos Albert szolgáltatja.

Vasárnap a Jazz&Blues Club-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem három hallgatója, a Kováts Péter kamarazene-osztályában tanuló Kondorosi Karolina (hegedű), Matsunaga Minami (zongora) és Bodor Ágnes (cselló) ad kamarakoncertet. A filmeket román vagy angol nyelvű felirattal vetítik, a teljes programot ide kattintva nézheted át.