A Mátyás király-film érdekében közel egy hónapja nem történt előrelépés - nyilatkozta André Szőts. A producer a kulturális miniszternek írt levelében arra is választ vár, hogy Hunyadi Mátyást esendő emberként vagy idealizált királyként mutassa-e be a film, amely külföldi befektetőt is kaphat. A produkció irodalmi forgatókönyvére kiírt pályázaton három pályamű lett győztes, ezek alapján profi filmes írhat forgatókönyvet az igazságos királyról.

Három irodalmi forgatókönyvet vásárolt meg a kultusztárca a Mátyás-filmre kiírt felhívásra beküldött 36 érvényes pályamű közül, miután Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter elfogadta a pályázatok elbírálására összehívott bizottság állásfoglalását. A bizottság tagja volt Várhegyi Attila, a tárca korábbi politikai államtitkára, André Szőts producer, Sándor Pál rendező, Fonyó Gergely rendező, valamint Giorgio Pressburger, a budapesti Olasz Kulturális Intézet igazgatója. A film forgatókönyvének megírására azonban nem a győzteseket, hanem majd a bizottság által javasolt tapasztalt filmes szakembert kéri fel a miniszter. A forgatókönyv a nyertes irodalmi művek figyelembevételével fog készülni.

A pályázatokról később kiderült, szerzői között nem volt ismert filmes szakember. Korábban filmes berkekben azt híresztelték, még a pályázat kiírása előtt a jobboldali publicista, Bayer Zsolt forgatókönyvet írt Mátyás királyról, ám az érvényes művek szerzői között nem szerepelt a neve.

A Mátyás-projekt előkészítésében a miniszter további együttműködésre kérte fel André Szőts producert, a bizottság elnökét. Lapunk érdeklődésére André Szőts, a nálunk is forgatott Napóleon című tévésorozat producere beszámolt arról, hogy közel egy hónapja nem történt előrelépés a produkció megvalósítása érdekében.
A bizottság tagjai először azt szeretnék tisztázni a minisztériummal, hogy a Mátyás-film nemzetközi együttműködésben készül-e avagy sem, ugyanis ezen múlik a film költségvetése, s ezen múlik az is, mennyi állami támogatást igényel a minisztérium által megrendelt alkotás. André Szőts a miniszternek írott levelében arra is választ kért, Mátyás király idealizált hősként vagy árnyalt, emberi gyengeségekkel is bíró karakterként jelenjen-e meg a filmvásznon.

Amennyiben Mátyás királyról átfogó képet adna a tervezett mű, az valószínűleg elsősorban a magyar nézők érdeklődésére számíthatna, míg ha életének egy jelentős szakaszát, döntő pillanatait mutatná meg a film, nemzetközi sikert is elérhetne - véli a producer. André Szőts szerint semmi sincs későn, a Mátyás-film egy hónapos alvó stádiuma a nemzetközi gyakorlatban sem számítana szokatlannak.
Külföldön egy világhírű sztár vagy egy filmforgalmazó cég érdeklődése a téma iránt azonban nagyot lendít a filmprojekteken. Ilyenkor a gyártó leszerződtet egy profi írót, aki nem feltétlenül a saját forgatókönyvét viszi a filmbe, dolgozhat egy már létező regény vagy irodalmi forgatókönyv alapján is. Egyébként a Napóleon előkészületei másfél évig tartottak, mivel ott a sikeres regény alapján született forgatókönyvet hétszer íratta át a filmet gyártó stúdió.