Megegyezést ért el 12 millió dolláros kártérítési perében Woody Allen. Allen a pert két egykori producere, Jean Doumanian és Jacqui Safra ellen indította, amiért kihagyták 1993 óta leforgatott nyolc játékfilmje profitjának elosztásából - jelentette a dpa.

A két producer ellenkeresetet nyújtott be, mondván a rendező mindig túllépte a filmek költségvetését. Emellett Allen 19,5 millió dollárnyi fizetést is felvett. Safra és Doumanian szerint ezért Allen tartozott nekik pénzzel. A per nyolc tárgyalási nap után megegyezéssel ért véget - írja a dpa. A felek üzleti megoldást találtak, a pernek vége van - nyilatkozta az esetről Allen ügyvédje, aki nem kívánt részleteket elárulni a megállapodásról.

Az Allen és Doumanian között létrejött háromfilmes szerződés szerint összesítik a filmek által elért bevételeket, és azután fizetnek jutalékot.
Domanian és élettársa ezután további öt filmnél járt el hasonló módon, a nyereséges alkotások bevételeiből finanszírozva a bukásokat. Gammerman szerint azonban semmilyen szerződés nem támasztotta alá eljárásukat. Az egy filmre szóló megállapodások nem részei a háromfilmes szerződésnek - nyilatkozta az eljáró bíró az AP-nek.