A színművész halálának hírét lánya jelentette be a Facebookon. Szersén Gyula 1940. november 22-én született Budapesten. 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színházban, illetve a Vígszínházban. A Jászai-díjas színművész közel négy évtizedig volt tagja a „régi” Nemzeti Színháznak, de játszott a Gyulai Várszínházban, a Piccolo Színházban és a Budaörsi Játékszínben is. Színpadi szerepeinek száma meghaladja a százat, számos tévé- és rádiójáték mellett olyan mozifilmekben szerepelt, mint a Szegénylegények, a Sodrásban, Fényes szelek és az Álombrigád

Kellemes orgánumát a legtöbben azonnal felismerik, évtizedekig szinkronizált. Számtalan alkalommal halhattuk Charles Bronson, Harvey Kietel és William Shatner (a Star Trek Kirk kapitánya) szerepeiben, többször megszólaltatta Paul Newmant és Terence Hillt, de ő kölcsönözte hangját Quintnek (Robert Shaw) A cápában, a tévésorozatbeli Poirot-nak (David Suchet) és Hannibálnak (George Peppard) a Szupercsapatban. Az elmúlt években David Attenborough természetfilmjeit narrálta.

Munkásságáért 1986-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2018-ban pedig átvehette a szinkronszakma által adományozott életműdíjat.

Forrás: HVG / Portréfotó: MTI