Meghosszabbított nevezés a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra
Technikai okokból egy héttel tovább várják a nevezéseket a szegedi filmfesztiválra
Egy hét lenne hátra a II. Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra történő nevezés lezárásáig, a tervezett, január 21. éjféli határidőig, a szervező stáb viszont úgy döntött, január 28-ig meghosszabbítják a határidőt. Ennek oka, hogy technikai hiba miatt pár napig nem volt elérhető a fesztivál honlapja, így a nevezési lap sem – erről több értesítést is kaptak a pályázóktól.
A nevezések száma most 200-on felül jár. Mind az öt kategóriában – nagyjátékfilm, kisjátékfilm, kísérleti- és dokumentumfilm, animáció – érkeztek filmek. Legtöbb a kisjátékfilm, de a nagyjátékfilmek száma is meghaladja már a tavalyiakét. Ebben évben a mozikban játszott, sikeres magyar játékfilmeket is neveztek. A nemzetiségek tekintetében ismét nagy a szórás, a világ minden tájáról érkeztek nevezések, legtöbb Magyarországról, Németországból és Amerikából, és igazi különlegesség, buthani - magyar koprodukció is érkezett. A neves művészekből álló előzsűri felállt, és megkezdte működését. Minden kategóriában egy rendező és egy operatőr dönt arról, mely filmek kerüljenek a versenyprogramba, illetve az információs vetítések programjába.
Az előzsűri tagjai:
Monory-Mész András, Jancsó Nyika – nagyjátékfilm Bollók Csaba, Lovasi Zoltán – kisjátékfilm Ferenczi Gábor, Gózon Francisco – dokumentumfilm Sopsits Árpád, Maly Róbert – kísérleti film M. Tóth Éva, Kardos Sándor – animációs film
A május 9-12. között megrendezésre kerülő 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnöke idén is Szabó Gábor operatőr lesz, tagjai Enyedi Ildikó filmrendező, Muhi András producer, James Chressanthis amerikai operatőr és Erdély Mátyás, a Saul fia operatőre.
További információk a nevezésről itt olvashatóak, a nevezési lap pedig itt érhető el.
A 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában három magyar alkotást is beválogattak: Sós Bálint Dániel Minden Rendben című elsőfilmje a Perspectives szekcióba kapott meghívást, Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című munkája a rövidfilmes versenyben szerepelt, Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációs kisfilmje pedig a Generations válogatásában szerepelt, majd Kristály Medvével távozott a fesztiválról. Helyszíni tudósítónk a nemzetközi filmes programban is elmerült.
Schwechtje Mihályúj filmje feszültséggel teli dráma, melyben a készséges bébiszitter (Mari Dorottya) morális dilemmába kerül, amikor egy válságban lévő házaspár (Jakab Juli és Polgár Csaba) problémáit és gyerekeit kell a saját karrierje elé helyeznie. A film február 13. óta látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
13 év után újra van Magyar Filmszemle, visszatér a magyar filmszakma egykori elsőszámú találkozóhelye. A Szemle nyitófilmje Schwechtje Mihály Sünvadászat című filmje, a programba közel 150 alkotást válogattak be, köztük játékfilmek, dokumentumfilmek és kísérleti filmek is megtalálhatóak, kis- és egészestés formátumban.