A Párnaarc hazai premierje a 6. Friss Húson volt tavaly áprilisban, ahol a kreatív történetmesélésért külön díjat kapott a zsűritől. Később a Pázmány filmfesztiválon és a Hét Domb filmfesztiválon is díjazták, nemzetközi bemutatója az A-kategóriás varsói filmfesztiválon volt, azóta több külföldi fesztivál versenyprogramjában is vetítették Németországban, Kolumbiában, Indiában és Romániában is.

Nem ez az első alkalom, hogy Vácz Péter kisfilmje nagy nemzetközi karriert fut be: a Nyuszi és Őz több mint 63 ország 300 fesztiválján szerepelt, és 125 díjat el is nyert. Emellett 2018-ban Noé fája című filmterve a Visegrad Animációs Filmfórumon külön elismerést kapott a zsűritől. Változatos animációs munkáit érdemes végigpörgetni a Vimeo csatornáján, köztük található az angol James zenekar számára készített stop-motion videoklip is.

Párnaarc történetét a rendező első szállodai tartózkodásának élménye inspirálta, amikor mindennap ágynemű-kompozíciókat készített az ismeretlen szobalánynak. Az ott készített műveket egy fotósorozatban dokumentálta. 

Forrás: Vácz Péter / Nézd meg a képet nagyban!

A filmet a tíznapos erdélyi Filmtett Workshopon forgatták, rendezője és írója Vácz Péter, producere Zágoni Bálint, operatőre F. Tóth Márton, a főszerepeket Derzsi Dezső és Sándor Anna alakítják.

Párnaarc készítéséről így mesélt a rendező:

"Mivel tudtam, hogy nagyon rövid idő és limitált lehetőségek fognak a rendelkezésünkre állni a tíznapos workshop alatt, az azt megelőző hetekben megpróbáltam a lehető legjobban előkészíteni a projektet. Az arany-szem mandzsetta gombokat hosszas kutatás után egy online galériából rendeltem be, a párnákat előre megvarrtam, az öltözékhez és látványhoz alapos gyűjtést csináltam.

"Habár jó előre végignéztem a környékbeli összes hotelt, a forgatás előtt pár nappal még úgy állt a dolog, hogy nem lesz helyszínünk. Csodával határos módon a főszereplőm, Derzsi Dezső kiderítette, hogy van a közelben egy vadonatúj hotel, amit még nem adtak át – pontosan olyan, amilyet elképzeltem!"

"Habár az alapötlet nagyon egyszerű és frappáns volt, a forgatókönyvvel nagyon sok utat bejártam. A legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy az animációs filmkészítés lassú, megfontolt gyártásához képest (hosszú hónapok) itt pillanatok alatt eldőlt a film 'sorsa'. Mivel két és fél forgatási nap állt a rendelkezésemre, sajnos nem volt lehetőségem a dramaturgiai finomításokra, a színésszel és helyszínnel való kísérletezésre. Ennek ellenére összeállt a film, habár még hónapokba telt, mire minden kis részlet (vágás, hang, zene, fényelés) a helyére került."

A teljes film itt látható:

Rendező, forgatókönyvíró: Vácz Péter
Szereplők: Derzsi Dezső, Sándor Anna
Operatőr: F. Tóth Márton
Kamera asszisztens: Farkas Zoltán, Bántó Csaba, Keresztes Ábel Hunor, Ürmösi Levente Mihály
Vágó: Balla Gábor
Zene: Mahdi Khene / Dead Light / Szagos Hörigekkók
Colorist: Szitár-Csanádi György
Hangmérnök: Dóczy Áron, Plájás Ildikó Zonga
Hangutómunka: Markos Levente, Várhegyi Rudolf
Konzulens: Hartung Attila
Produkciós manager: Szemet Luca
Rendezőasszisztens: Búzási Gyopár-Orsolya
Producer: Zágoni Bálint