Március 9-én ülésezett a Nemzeti Filmintézet döntőbizottsága, melynek tagjai 245 millió forintos támogatást szavaztak meg a Toldi animációs sorozat egész estés verziójának. Arany János Toldi című elbeszélő költeményének 12 részes animációs adaptációjára 2017 júniusában írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Arany János-emlékév apropóján. A pályázatot a Kecskemétfilm Kft. nyerte, a sorozat rendezőjének pedig Jankovics Marcellt kérte fel Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm igazgatója.

Két éve, a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon mesterkurzust tartott Jankovics Marcell, ahol bemutatta a Toldi sorozat akkori állapotát: a rendező elmesélte, hogy alaposan meghúzta Arany János leíró szövegeit, hogy az animáció vizuális médiumához jobban illeszkedjen a storyboard, láthattunk karakterterveket és layoutokat, az előadást követően pedig a teljes első éneket is megnézhettük.

Akkor így írtunk róla: „A levetített első énekben például a pusztában, egy petrencerúdnak támaszkodó főhős kiköpött Luke Skywalkernek néz ki, amikor pedig bedühödik, fizikai transzformáción megy keresztül – nemcsak izmosabb lesz, hanem a haja a Fehérlófiát idézően kezd lobogni.” Több mint két év gyártás után 2021 januárjában elkészült a teljes széria, bemutatását idén őszre tervezik.

Mikulás Ferenc (fotó: MTI)

A Toldi sorozatot a kezdetektől úgy tervezte Jankovics és a Kecskemétfilm csapata, hogy lehessen belőle egy egész estés verzió. A sorozat dramaturgiája a 12 részt követi, vagyis egy ének egy epizód, a mozifilmhez pedig plusz jeleneteket forgatnak, hogy az egyes énekeket összekapcsolják – mondta el megkeresésünkre Mikulás Ferenc. Hozzátette, hogy az egész estés verzióban több természeti képet láthatunk majd, amik mozivászon méretben élvezetesebbek, mintha a televízióban lennének. Mikulás szerint 2022 közepére befejezik az egész estés verziót, a mozibemutatóra viszont nem tudni mikor lesz lehetőség a járvány miatt.

A Nemzeti Filmintézet továbbá 122 millió forinttal támogatja a cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készülő Tomi, Polli és a ház szelleme című bábanimáció gyártását. A film a cseh Filip Pošivač első egész estés rendezése, magyar gyártó cége a Filmfabriq, koproducere Osváth Gábor. A projekt 2020-ban a Nemzeti Filmintézettől kapott több mint 6 millió forintos gyártás előkészítési támogatást, az Európa Tanács filmalapja, az Eurimage pedig 290 ezer eurót szavazott meg korábban a film gyártására.